Norvégia: Kovács Péter gólt szerzett, az Odd Grenland gázolt

Vágólapra másolva!
2010.03.28. 20:00
Sima, 4–1-es győzelmet aratott hazai pályán az Odd Grenland labdarúgócsapata a norvég Tippeligaen 3. fordulójában a Haugesund ellen. Az együttes magyar csatára, Kovács Péter rendkívül veszélyesen játszott, a 46. percben gólpasszt adott, a 73.-ban pedig Bentley beadásából öt méterről megszerezte szezonbeli első találatát.

Kovács Péter tétmeccsen 50. alkalommal volt eredményes az Odd Grenland színeiben. A csatár pénteken nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának, elmondta nem érdekli hogyan, de mindeképp betalál a Haugesund ellen. A csatár pénteken nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának, elmondta nem érdekli hogyan, de mindeképp betalál a Haugesund ellen. 

Nos, összejött a hőn áhított találat, ráadásul az Odd Grenland simábban nyert, mint ahogy azt a magyar támadó előzetsen várta, hiszen 2–0-t tippelt, de csapata 4–1-re győzött.

A forduló legnagyobb különbségű sikerét a Lilleström aratta, mely 57 perc alatt hat gólt rámolt be a Hönefoss hálójába.

NORVÉG TIPPELIGAEN
3. FORDULÓ
Aalesund–Stabaek 2–2
Tromsö–Kongsvinger 1–0
Lilleström–Hönefoss 6–0
Odd Grenland–Haugesund 4–1
Strömsgodset–Viking 2–1
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik