Belgium: Van egy konkrét ajánlatom, de oda nem megyek - Juhász

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 13:39
Juhász Roland – akárcsak az Anderlecht honlapján megjelent csütörtöki nyilatkozatában – egy pénteken megjelent interjúban is elmondta, hogy nem mindenáron akar távozni jelenlegi együttesétől.
„Őszintén mondom, még nem tudom, hogy mi lesz. Csak most beszéljük át az ügyet a családommal, a menedzseremmel és a klubommal. Normális esetben maradok, de hízeleg nekem, amikor olyan klubokkal hoznak hírbe, mint a Sporting. Másrészről viszont két hónap még hátra van az átigazolási időszakból, és ez alatt bármi megtörténhet” – mondta a dh.be belga oldalnak a védő, akit 27. születésnapja alkalmából kérdezett a honlap. „Egy klubtól konkrét ajánlatom van, de oda nem szeretnék igazolni. A Premier League-et vagy a Bundesligát részesítem előnyben, mert az angol az egyik legjobb bajnokság a világon, míg Németországban általánosságban magas a színvonal, a Bayern München mögött legalább hat-hét csapat egyenlő szinten van” – mondta Juhász, aki hozzátette, természetesen fontos számára a pénz is, de az elsődleges a sportszakmai szempont.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik