Bolton: Bogdán Ádám kitűnően védett, edzője is dicsérte

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 11:37
Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers magyar kapusa kifejezetten jó teljesítményt nyújtott együttese Charlotte Eagles elleni felkészülési mérkőzésén (3–0), s reméli, formája és edzésmunkája elég lesz ahhoz, hogy lehetőséget kapjon a csapatban. A Bolton kölcsönadta a Wigannek Ali al-Habszit, így Bogdán lesz a második számú kapus a finn válogatott Jussi Jääskeläinen mögött.

„Én is remélem, hogy előrelépek a klubon belüli rangsorban, de ehhez kőkeményen kell edzenem, és majd meglátjuk, mi történik. Ali nagy lehetőséget kapott, megérdemli, hogy szóhoz jusson a Wiganben. Balszerencséje volt, hogy kispadra szorult, mivel Jussi remek és nagyon megbízható kapus. Nem gondolkodok túl sokat a helyzetemen, a munkára koncentrálok" – mondta Bogdán a Bolton hivatalos honlapjának.

„Nagyon élveztem a tegnapi mérkőzést, jól kezdtük a felkészülést. Nem könnyű elkapni a ritmust, de megfelelően szerepeltem. Sok dolgom volt, és ez jól jött nekem, mert összességében nem sikerülhetett volna jobban a meccs. Megpróbáltam megmutatni magam. A menedzser szerint jó teljesítményt nyújtottam, és ha még egy lehetőséget kapok, megragadom" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Bogdán Ádám a Debreceni VSC új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik