Németh Krisztián visszatért Liverpoolba

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 09:18
null
Németh Krisztián csak a labdára és a felkészülésre figyel (Fotó: Czagány Balázs)
Németh Krisztián visszatért Liverpoolba, a csatár ott volt Roy Hodgson első edzésein. Az azonban még kérdés, hol folytatja pályafutását az egyszeres válogatott futballista.  

 

 A LECCE SZÁNDÉKA KOMOLY
 

A Németh Krisztián ügyeit intéző cég igazgatója, Kövesdi Viktor elmondta: napi kapcsolatban vannak a Liverpoollal, és a klub partner abban, hogy a játékos jövőjét illetően mindenkinek megfelelő egyezség szülessen. „Nem titok, kapcsolatban állunk több olasz klubbal, amely kivásárolná Németh Krisztiánt a szerződéséből – mondta a cégvezető. – Az egyik a Lecce. Ez több millió eurós tranzakció lenne, folynak a tárgyalások. Összetett az ügy, mert a Liverpool is fenntartja a jogot, hogy Krisztián visszatérhessen hozzájuk, ha úgy alakul. A kölcsönvétel több klubot is érdekelne, ez ügyben több országból kerestek bennünket. Hamarosan eldől, hol tud Krisztián a lehető legtöbb bajnoki mérkőzést játszani, hiszen az angol klub szerint is ez szolgálja legjobban a fejlődését. Ha már itt tartunk: a Liverpool jelezte, élni kíván az opciós jogával, hogy megújítsa Simon András szerződését. Ez jó hír, mert úgy tudjuk, a klub tizenöt-húsz játékostól megválna pénzügyi okokból, de Andrást is szeretnék megtartani. Igaz, kölcsönbe őt is elengedik, hogy a spanyol Córdoba után újabb tapasztalatokat szerezzen."

– Milyen volt visszatérni Liverpoolba?
– Kissé bonyolult, az első edzés előtti napon utaztam Prágából Manchesterbe, onnan vonattal Liverpoolba – sajnos a Budapestről egyenesen Liverpoolba tartó járat megszűnt –, és úgy érkeztem meg, hogy nem tudtam, ki vezeti a csapat első tréningjét. Csak csütörtök reggel nevezték ki Roy Hodgsont. Igaz, az első edzést még nem ő vezette, de ott volt, nézte a gyakorlást.

– Mi lesz önnel?
– Majd eldől, nem vagyok türelmetlen. Csak arra figyelek, hogy a felkészülést végigcsináljam, és a lehető legjobb erőállapotban várjam a bajnokság kezdetét. Az edzések után visszajövök a szállodába, pihenek, csak a munkára koncentrálok.

– Szálloda? Eddig kapott lakást, most már nem?
– Amit a klub nekem bérelt, az nyilván nem állt üresen egy évig, amíg Athénban laktam. Valaki megkapta, amíg eldől a sorsom, jó nekem a Hope Street vendégszeretete.

– És melyik bajnokság kezdetére lenne jó erőben?
– Nem tudom. Nyilván jó lenne, ha azt mondanák, a Liverpool számít rám, és benne vagyok a keretben, persze nem azért, mert újra lenne lakásom. De ha azt mondják, még egy év kölcsönben, akkor sem leszek kétségbeesve. Ez előfordulhat, a Liverpool FC nagy klub, sok ragyogó futballistával, nehéz bekerülni. Számomra csak az a fontos, hogy minél több mérkőzést játszhassak. Mondhatni, szinte akárhol.

– Athénban is?
– Hogyne. Nagyon jól éreztem magam az AEK-nál, de az olaszok elleni U21-es meccsen elszenvedett sérülésem miatt nem játszhattam annyit, amennyit szerettem volna. Ha úgy alakul, hogy visszamegyek a görög együttesbe, örömmel teszem, nekem legalábbis jólesik, hogy az athéniak jelezték, számítanak rám. A lapjukban olvastam, hogy olasz klubok is érdeklődnek, ami szintén hízelgő. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a jövőm, de nem hiszem, hogy stresszelnem kellene magam. Mindent megteszek, és majd kiderül, merre tovább, de megbecsülöm az apró dolgokat is.

NÉMETH KRISZTIÁN A SÉRÜLÉSÉRŐL, A VB-RŐL, LIVERPOOLI TÁRSAIRÓL IS BESZÉLT – A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik