Szabics gólkirályi cím helyett Sturm-sikerekre vágyik

Vágólapra másolva!
2010.07.12. 18:59
null
Szabics akcióban a Blackburn ellen - legutóbb jól ment neki a játék (Fotó: Imago)
Nem felejtették el, és örömmel látják újra: Szabics Imre ismét a grazi szurkolók kedvence lehet a Sturmnál. A magyar csatár a Sportnet internetes portálnak adott hosszabb interjút a szezon előtt.

„Örülök, hogy visszatértem, majdnem olyan, mintha sosem mentem volna el Grazból. A szívemre hallgattam, amikor ide igazoltam" – kezdte Szabics, aki légióskarrierje kezdetén, 1999 és 2003 között szerepelt először az akkor sikerei csúcsán álló Sturmban. Most három évre kötelezte el magát az osztrák kupagyőzteshez, amellyel szeretné megismételni legalább a 2009–2010-es sikereket.

SZABICS...

...kedvenc külföldi állomáshelyéről: „a Stuttgart, ott minden összejött"

...a válogatottról: „kikaptunk Máltán, és a szövetség szétszedte a csapatot, sokan azóta sem kerültek vissza. Sajnos a futballban sok politika is van"

„A kezdőcsapatból távozott négy-öt játékos, így először össze kell állnia a csapatnak, de legalább olyan eredményeket akarok elérni a Sturmmal, mint ami az együttesnek az előző szezonban összejött. A legfontosabb az, hogy a csapat sikeres legyen, szívesebben vennék egy jó szereplést tíz saját gólnál. Ha én gólkirály leszek, de a csapat kilencedik, abból nem sok örömöm származik. Mindenesetre megharcolok minden találatért" – mondta Szabics, aki elmondta: nem lenne elégedett, ha a kispadon kellene ülnie.

Konkurencia pedig van bőven, bár Szabics valószínűleg a kezdőtizenegyben kap lehetőséget. A szlovén házi gólkirály, Klemen Lavric elhagyta a Sturmot, de ott van még a veterán, 43-szoros osztrák válogatott Mario Haas, a 10-szeres válogatott Roman Kienast, az osztrák nemzeti csapatba 2009-ben bekerült Daniel Beichler, valamint Dominic Hassler és Marvin Weinberger is.

Szabics mindenesetre jó formában játszott a Sturm Graz legutóbbi előkészületi mérkőzésén, a Blackburn ellen csapata legveszélyesebbjének bizonyult, bár nem sikerült betalálnia. A Sturm július 17-én, idegenben, a Ried ellen kezdi meg az osztrák Bundesliga 2010–2011-es idényét, míg az Európa-ligába a 3. selejtezőkörben kapcsolódik be.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47
Ezek is érdekelhetik