Átigazolás: Halmosinak távoznia kell a Hulltól, ha játszani akar

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 09:57
Címkék
Az angol másodosztályú Hull City menedzsere, Nigel Pearson újsásgíróknak elmondta, az együttes magyar futballistája, Halmosi Péter ugyan bízik benne, hogy szerepet kap a csapatban, de ha rendszeres játéklehetőségre vágyik, akkor jobban teszi, ha távozik.

„Halmosi szeretne maradni, és harcolni a helyéért, de mindenképp több lehetőségre vágyik, ezért ha ez itt nem lehetséges, akkor távozna" – nyilatkozta újságíróknak a Hull menedzsere, Nigel Pearson aki hozzátette, az ő terveiben nem szerepel a futballista, ezért mindenkinek jobb lesz, ha csapatot talál magának.

A szakvezető augusztus 31-ig lezárná az ügyet, ez pedig azt jelentheti, hogy szeretnék őt eladni. Amennyiben ez nem sikerül, akkor az átigazolási szezon zárását követően kölcsönadásáról is szó lehet (a kölcsönadások időszaka augusztus 31-e után indul be Angliában).

Az angol sajtó szerint a Hull elsősorban heti 16 ezer fontos fizetése miatt szabadulna a középpályástól. Igaz, ezt a hírt a futballista menedzsere, Filipovics Vladan korábban cáfolta.

Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
4 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
4 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
4 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
5 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
6 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
7 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik