Düsseldorf: a Fortuna edzője Torghellét említette értékelésében

2010.08.24. 16:25
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Liga) elmúlt hétvégi nyitó fordulójában a Fortuna Düsseldorf kétgólos vereséget szenvedett az Energie Cottbus vendégeként. A vesztes csapat vezetőedzője, Norbert Meier a találkozót követő értékelésében magyar légiósát, Torghelle Sándort név szerint is megemlítette.

A magyar légiós kezdőként lépett pályára a találkozón, a 77. percben lecserélték. Bár a mérkőzés folyamán több alkalommal is helyzetbe került, azokat rendre kihasználatlanul hagyta. A kicker.de a kifejezetten gyengének minősíthető 5-ös osztályzattal értékelte a magyar légiós aznapi teljesítményét.

„A felkészülési mérkőzéseken, alacsonyabb osztályú ellenfelekkel szemben Sándor nagyon biztosan értékesítette helyzeteit, most meg kell próbálnia ugyanezt a bajnokságban. De vonatkozik ez Ranira (Raniszlav Jovanovicsra, a szerz.) is, bár ő sokat dolgozott, sokat változtatta a helyét, igazi gólhelyzetbe nem került."

A Fortuna Düsseldorf a második fordulóban Dárdai Pál együttesével, a Herthával találkozik majd hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26