Dzsudzsák: Nem ragaszkodom a klubcseréhez

Vágólapra másolva!
2010.08.01. 09:35
null
Dzsudzsák jól érzi magát a PSV-ben (Fotó: Action Images)
Mint beszámoltunk róla, lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a PSV, amely 2–2-re végzett a 0–2-ről egyenlítő házigazda Newcastle Uniteddel. A holland együttes második gólját Dzsudzsák Balázs szerezte, aki kis híján ollózva is betalált az angol élvonalba visszajutó, Kádár Tamást ezúttal nélkülöző „szarkáknak". A magyar válogatott futballista elmondta, nagyon jól érzi magát a holland együttesben, és nem ragaszkodik a klubcseréhez.

– A beszámolók szerint igen aktív, csapata legjobbja volt a Newcastle ellen.
– Valóban jól ment a futball, bár az első félidőt tekintve ez a megállapítás az egész csapatra érvényes – mondta a Nemzeti Sportnak a 23 esztendős válogatott labdarúgó. – A gólomat húsz-huszonkét méterről lőttem, ezenkívül is akadtak jó megmozdulásaim, rengeteg támadás futott végig a bal szélen.

– És az ollózás a második félidőben?
– Sajnálom, hogy nem ment be, éppen a középen álló kapust találtam el. Mindenesetre így is élveztem a mérkőzés minden pillanatát.

– Vége a felkészülési időszaknak, a jövő hét végén kezdődik a holland bajnokság. Mennyiben változott a PSV?

– Jól igazoltunk, ezáltal erősebbek lettünk, ez vitán felüli, akik láttak minket a közelmúltban – például Priskin Tamás –, egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy élmény volt nézni a játékunkat. Belülről is így érzem, arra törekszünk, hogy minél többet passzolva, sok helyváltoztatással futballozzunk, a hátvédeink is gyakran bekapcsolódnak a támadásokba – az első félidőben csaknem nyolcvan százalékban birtokoltuk a labdát a Newcastle ellen. Szóval szerintem jobbak leszünk, mint az előző idényben, mind a hazai porondon, mind az Európa-ligában jelentős céljaink vannak.

– Tehát marad a PSV-nél?
– Nézze, nem ragaszkodom a klubcseréhez, noha megfelelő ajánlat esetén nyilván elgondolkodnék rajta. Őszintén mondom, remekül érzem magam a PSV-ben, és örömmel tölt el, hogy teljesítményünk javulásához én is hozzá tudok járulni. Jó csapatban játszom.

NEWCASTLE UNITED–PSV 2–2 (DZSUDZSÁK GÓLJA 0.45-NÉL)

 

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik