Gera bő tíz perc alatt elintézte a Werdert

2010.08.07. 18:17
null
Gera háromszor fogadhatta a társak gratulációját (Fotó: Action Images)
Szombat délután több magyar légiós is pályára lépett felkészülési mérkőzést játszó csapatában. Közülük egyértelműen a Fulhamet erősítő Gera Zoltánnak ment a legjobban a játék, fél óra alatt ugyanis három gólt és egy gólpasszt jegyzett a Werder Bremen ellen. Hajnal Tamás egy félidőt kapott a Dortmundban, amely 2–0-ra nyert Bielefeldben, Koman Vladimir pedig Antonio Cassanót váltotta a 78. percben, de ő sem tudott segíteni a Sampdorián, amely 2–0-ra kikapott Kölnben.

Claudio Pizarro korai góljával a Werder egészen az 56. percig vezetett a Fulham otthonában, ekkor Bobby Zamora egalizált. A 61. percben Mark Hughes, a londoniak nyáron kinevezett menedzsere végrehajtotta első cseréjét: Clint Dempsey helyére Gera Zoltánt küldte be.

A magyar játékos nem sokat tétlenkedett, a 67. és a 79. perc között klasszikus mesterhármast ért el. Előbb ballal tüzelt Tim Wiese kapujába, majd Zamora beadása után fejjel volt eredményes, végül a német kapus sikertelen tisztázási kísérlete után talált az üresen maradt kapuba.

Gera a teljesítményére egy Eddie Johnsonnak adott gólpasszal tette fel a koronát, a Fulham 5–1-re győzött, ráadásul a Werder egyáltalán nem tartalékos összeállításban futott ki a Craven Cottage gyepére.

A Borussia Dortmund Sebastian Kehl és Sindzsi Kagava góljával 2–0-ra nyert a másodosztályú Bielefeld otthonában. A találkozón Hajnal Tamás a szünetben állt be az akkor 1–0-ra vezető Dortmundba, és az utolsó percekben közel állt a gólhoz, ám az ellenfél kapusa hárította lövését.

A Newcastle United a sérült Kádár Tamás nélkül 2–1-es vereséget szenvedett a skót Rangers otthonában.

A Sampdoria 2–0-s vereséget szenvedett a Köln otthonában felkészülési mérkőzésen. Az olasz csapatba Koman Vladimir a 78. percben állt be, Antonio Cassanót váltotta.

A West Ham United Kurucz Péter nélkül játszott gól nélküli döntetlent a Deportivo La Corunával, míg Balogh János az első félidőben kapott lehetőséget a Blackburn ellen 1–1-et elérő Heartsban. Az angol csapat gólját a Manchester Unitedtől kölcsönbe kapott Mame Diouf szerezte a második játékrészben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

FULHAM–WERDER BREMEN 5–1 (0–1)

Fulham: Schwarzer – Konchesky (Stoor, 65.), Pantsil (Kelly, 65.), Hangeland, Hughes – Murphy (Greening, 69.), Duff (Elm, 76.), Etuhu (Greening, 69.), Dempsey (Gera, 61.) – Davies (B. H. Riise, 69.), Zamora (E. Johnson, 76.)

Werder Bremen: Wiese – Pasanen, Prödl, Mertesacker (Boenisch, 56.), Fritz – Hunt (Marin, a szünetben), Borowski (Özil, 38.), Frings (Jensen, a szünetben), Bargfrede (Kroos, 68.) – Almeida (Arnautovic, a szünetben), C. Pizarro (Wagner, 75.)

G: Zamora (56.), Gera (67., 72. és 79.), E. Johnson (85.), ill. Pizarro (14.)

 

Rangers–Newcastle 2–1
Arminia Bielefeld–Borussia Dortmund 0–2
Arminia Hannover–St. Pauli 0–6
Union Berlin–Mönchengladbach 1–4
1. FC Köln–Sampdoria 2–0
Barrow–Bolton 2–1
Birmingham C.–Mallorca 0–1
Hearts–Blackburn 1–1
Tottenham–Fiorentina 3–2
West Ham–Deportivo La Coruna 0–0
Wolverhampton–Athletic Bilbao 2–1
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

Továbbra is remekel hazai pályán a Freiburg; fontos mérkőzést nyert meg a St. Pauli; ikszelt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.02.22. 21:45

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03
Ezek is érdekelhetik