Hajnalt sokkolta, hogy kimaradt a csapatból

2010.08.16. 12:34
null
Hajnal Tamás nehéz helyzetbe került Dortmundban (Fotó: Action Images)
Hajnal Tamás nem ülhetett le a Wacker Burghausen ellen a hétvégén 3–0-ra megnyert labdarúgó Német Kupa-mérkőzésen, ami rendkívül csalódottá tette a Borussia Dortmund magyar légiósát. Mellőzése a Kicker német szaklapnak is feltűnt.

„Sokkolt, hogy nem kerültem be a keretbe" – idézi a Kicker német szakújság honlapja Hajnal Tamást, aki a Burghausen elleni hétvégi Német Kupa-mérkőzésen a kispadra sem ülhetett le. A magyar középpályás sérülés miatt több hetet kihagyott a felkészülés során, így számított rá, hogy a kezdő tizenegyben nem kap helyet, ám „nagyon csalódottá” tette, hogy Jürgen Klopp vezetőedző a cserék közé sem nevezte.

A Kickernél azt találgatják, hogy Klopp egyszerűen taktikai okokból döntött-e így, vagy Hajnal mellőzésének úgymond üzenete van, és a magyar középpályás ugyanúgy tartósan a partvonalon kívülre szorul, mint a korábban alapembernek számító Florian Kringe és Nelson Haedo Valdez.

A Kicker szerint a 29 esztendős magyar középpályás – önhibáján kívül, hiszen sérült volt – hendikeppel indul a támadó középpályások erősödő konkurenciaharcában. A spekuláció szerint a nyáron igazolt fiatal japán Kagava Sindzsi, valamint a középpályán szintén bevethető Robert Lewandowski és Mohamed Zidan mögött Hajnal akár véglegesen háttérbe szorulhat. Más német elemzők az ifjú Mario Götzében is veszélyes vetélytársat látnak.

A magyar válogatott középpályás a nem éppen a tervei szerint alakuló idénykezdet ellenére nem tart attól, hogy edzője mellőzés útján közölné a vele kapcsolatos elképzelései változását:

„Mindenképpen maradni és bizonyítani akarok, és hiszem, hogy minden akadályt leküzdve sikerrel is járok. S természetesen abban bízom, hogy ha a vezetőknek erről más elképzeléseik vannak, nyíltan a szemembe mondják” – mondta a német lapnak Hajnal Tamás, aki a közelmúltban a Nemzeti Sportnak is beszélt dortmundi ambícióiról.

A Kicker és a témával szintén foglalkozó más német források mindenesetre emlékeztetnek rá: Klopp nem először hozna váratlan, a szurkolók körében nem túl népszerű döntést – ilyen volt a már említett Kringe tavalyi kölcsönadása.

A Bundesliga 2010–2011-es idénye a hétvégén kezdődik, a Borussia szombaton a Bayer Leverkusent fogadja.

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
17 órája

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Felkészülés: ismét kikapott a Dortmund; tizenegyesekkel nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.07.29. 15:12

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24