Légióssors: Juhász jövője továbbra is kérdéses az Anderlechtnél

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 21:36
Címkék
Mint ismeretes, Juhász Roland szerződése jövő nyáron lejár az Anderlechtnél, és bár a belgák hosszabbítanának vele, továbbra sem dőlt el a sorsa. A válogatott védő menedzsere, Filipovics Vladan szerint még van rá esély, hogy Juhász az átigazolási szezon zárásáig klubot cseréljen.

„Juhász Roland sorsát sok minden befolyásolhatja, többek között az is, hogy az Anderlechet ma bejut-e a Bajnokok Ligájába a Partizannal szemben. Ha igen, akkor alighanem nehezebben válnának meg tőle, de akkor is lehet esély a klubcserére, hiszen jövő nyáron lejár a szerződése. Egyelőre érdeklődésekről tudok, de a hétközi kupameccsek után konkrét ajánlatot is kaphat érte a belga klub" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Filipovics Vladan az Anderlecht keddi BL-selejtezője előtt.

A játékosügynök hozzátette, az angol és a német vonal továbbra is él – a Premier League-ből és a Bundesligából már korábban is akadt kérője Juhásznak –, így elsősorban ebből a két országból érkezhet ajánlat.

Juhász Rolandék kedden késő este 11-es rúgásokat követően búcsúztak a Bajnokok Ligájától a szerb Partizan Beograddal szemben.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
13 perce

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
18 perce

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
1 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
1 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
2 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
2 órája

Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik