Lőw Zsolt: A bal lábam már sohasem lesz egészséges

2010.11.05. 14:49
null
Közel a vége: könnyen lehet, hogy Lőw Zsolt a nyáron hazatér (Fotó: Imago)
Lőw Zsolt, a Mainz labdarúgócsapatának magyar balhátvédje január 16-a, a Leverkusen ellen elszenvedett súlyos sérülése óta nem játszott bajnokit a nagycsapatban. Az exújpesti védő bokájában olyan fokú porckopás van, hogy már sohasem lesz egészséges, így karrierje a végéhez közeledik. Felajánlották neki, hogy csatlakozzon a Mainz szakmai stábjához, sőt volt edzője, Ralf Rangnick szívesen látná a Hoffenheimnél, de valószínűbb, hogy hazatér – mondta el a Nemzeti Sportnak.

„Január tizenhatodikán a Leverkusen vendégei voltunk, és az amúgy is sajgó bokámra csúnyán rácsúsztak, sőt Tranquillo Barnetta még rá is esett. Addig halogathattam a műtétet, azt követően már nem. Az azt megelőző két esztendőben már csak úgy tudtam focizni, hogy két-három havonta injekciókúrán vettem részt, a fájdalomcsillapítókat meg napi rendszerességgel szedtem. Nem volt mese, játszani kellett. Hozzáteszem, akartam is. Nem lehetett kiszállni a pörgésből. Tudtam, ha kiszállok, borzasztó nehéz lesz visszakerülni, de januárban már kénytelen voltam leállni" – idézte fel sérülésének körülményeit Lőw.

„Noha az operáció jól sikerült, negyedfokú porckopást diagnosztizáltak a bokámban, ami az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyítható... Most ott tartok, hogy injekció és gyógyszer nélkül tudok edzeni, ám azt tudomásul kell vennem, hogy a bal lábam már sosem lesz egészséges. Negyvenhét Bundesliga-fellépésnél tartok, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom az ötvenedikre. Ha Thomas Tuchel szólna, hogy a hétvégén szüksége lenne rám, első szóra igent mondanék. A meccs előtt meg kérnék egy fájdalomcsillapítót, hogy kibírjam valahogy a kilencven percet..." – tette hozzá.

Thomas Tuchel, a mainziak vezetőedzője felajánlotta Lőwnek, hogy ha abbahagyja a labdarúgást, csatlakozzon a szakmai stábnak. A magyar légiós ezt óriási megtiszteltetésnek tartja, de honvágya egyre erősebb, és elképzelhető, hogy hazatér.

„A honvágyam az évek során egyre erősödött, és mára elérte a határt is... Könnyen megeshet, hogy a nyáron összepakolunk és hazamegyünk. Még akkor is, ha Thomas Tuchel nemrég felajánlotta, szerződésem lejárta után csatlakozzak a szakmai stábhoz. A sérülésem miatt lassan meg kell barátkoznom azzal a gondolattal, hogy a karrierem a végéhez közeledik, ezért is töprengek egyre többet azon, merre menjek tovább. Ahhoz képest, hogy odahaza egy salakos pályán, lyukas labdával kezdtem el focizni, azt gondolom, nagy dolog, hogy idáig jutottam. Ám a szívem hazahúz. Haza, Újpestre... Az Újpest a második családom, meglehet, még játékosként is számítanának ott rám, de én már nem akarok úgy futballozni, hogy nem vagyok százszázalékos állapotban. Nem megtűrt, hanem hasznos tagja szeretnék lenni imádott klubomnak – akár a pályán kívül is. Kovács Zoltán sportigazgatóval már beszéltem, és még beszélek is néhányszor, meglátjuk... Úgy vélem, Németországban szert tettem annyi tapasztalatra, illetve kialakítottam olyan kapcsolatrendszert, amellyel segíthetném a magyar labdarúgást. Állítom, ha csak egy százalékot hozzá tudok tenni a futballunk fejlődéséhez, már megérné hazamenni" – mondta.

LŐW ZSOLTRÓL ÉS NÉMETORSZÁGI LÉGIÓSÉVEIRŐL KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁNAK 4–5. OLDALÁN!

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
22 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
22 órája

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 17:42

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
Tegnap, 15:02

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
Tegnap, 12:45

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07
Ezek is érdekelhetik