Dzsudzsák: Szeretném túlszárnyalni Gera eredményét

Vágólapra másolva!
2011.03.19. 15:10
null
Dzsudzsák számára fontos az Európa-liga (Fotó: Action Images)
Címkék
Már csak egyetlen magyar futballista, a PSV-t erősítő Dzsudzsák Balázs képviseli hazánkat az Európa-ligában. A negyeddöntő pénteken megrendezett sorsolásán a kétszeres BEK-győztes portugál Benficát kapta ellenfélnek az eindhoveni együttes, amelynek ötven százalék esélye van a továbbjutásra – véli a 24 éves magyar szélső.

A Rangers kipipálva, jöhet a Benfica – s vele együtt a skótokéhoz képest egészen más futballfelfogás és -tudás.
– Amire mondhatnám azt is, hogy szerencsére. Biztos vagyok benne, hogy a két mérkőzésen egyszer sem kerülünk olyan helyzetbe, mint a Rangers ellen, vagyis hogy tizenegy labdarúgó védekezzen a saját tizenhatosán belül vagy annak környékén. Valamennyien tudjuk, hogy a támadásépítés, a technikás futball a jellemzője a portugál labdarúgásnak, a Benfica pedig az ország egyik kirakatcsapata. Méghozzá jó csapat – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Dzsudzsák.

NINCS VESZÉLYBEN A HOLLANDIA ELLENI JÁTÉK

A Nemzeti Sport információi szerint a PSV magyar válogatott futballistája megsérült a Rangers elleni csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen, Hollandia elleni játéka azonban nincs veszélyben.

 

A játékos lengőbordái között sérült meg egy izom, a Rangers elleni találkozót követően pedig komoly fájdalmai voltak.

 

Dzsudzsák játéka kérdésessé vált a vasárnapi Utrecht elleni bajnokin, ám ma a csapat orvosai áldását adták a futballista szereplésére. Ez egyben azt is jelenti, hogy a középpályás játszhat a jövő pénteki, Hollandia elleni Eb-selejtezőn is.

 

– Mit gondol, a PSV képes felnőni a feladathoz?
– Muszáj lesz. Ebben az idényben az eddigi legjelentősebb erőfelmérő vár ránk, közben fontos bajnoki, no meg válogatott meccseink lesznek, tehát nem sok nyugtom lesz. De nem is baj, hiszen profi labdarúgó vagyok, abból élek, amit szeretek. Izgatottan várom a Benfica elleni párharcot, s azt is, hogy újra pályára lépjek a stadionjában. A válogatottal nem is olyan régen megfordultunk ott, s bár kikaptunk, óriási élmény volt pályára lépni a lisszaboni arénában. Fantasztikus a körítés, az a hangulat, amely a meccseket jellemzi Portugáliában. Szerintem ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra, s nem feltétlenül azért, mert minden párharc így indul, amíg el nem kezdődik. Jó, hogy a visszavágót otthon játsszuk.

– Többször is mondta, hogy a PSV-nél a bajnokság elsőbbséget élvez az Európa-liga-szerepléssel szemben, csak éppen egyre közeleg az a fázis, amikor már nagyon tud fájni a kiesés, ráadásul a PSV a nyolcvannyolcas BEK-győzelme óta nem nyert európai trófeát... Szóba került már esetleg a kupagyőzelem?
– Egyelőre csak az akkori BEK-diadal. És igen, valóban fájna, ha netán kiesnénk az Európa-ligából, hiszen magasan jegyzett kupasorozatról van szó. Ki ne szeretné megnyerni?!

– Például Arjen Robben. A minap mondta, hogy magasról tesz az Európa-ligára, számára csak a Bajnokok Ligája-szereplés elfogadható.
– Nem értek vele egyet, bár Robben és még jó néhány holland labdarúgó eleve kicsit fenn hordja az orrát. A közelgő Európa-bajnoki selejtező kapcsán is érződik, hogy biztosak a kettős győzelemben, majdhogynem lebecsülik válogatottunkat.

– Ön tehát nem ódzkodna, ha az életrajzában szerepelne, hogy Európa-liga-győztes.
– Sőt, kimondottan büszke lennék rá, máshonnan megközelítve: tökéletes motivációt jelent. Bizonyára Ön is emlékszik, odahaza mennyien szurkoltak tavaly Gera Zoltánnak, aki fantasztikus játékkal járult hozzá a Fulham Európa-liga-döntőbe jutásához – az elveszített finálé dacára Gerzson nagyon büszke lehet magára. Ha már itt tartunk, én is szeretném átélni mindazt, amit egy éve ő, szeretném, hogy egy magyar srác nevét is emlegessék a döntő kapcsán – és szeretném túlszárnyalni Zoli eredményét.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
1 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
1 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
2 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
2 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
2 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik