Májusban lesz tizenkilenc, de érződik rajta az élettapasztalat. Urbányi Kristóf higgadtan, körültekintően, pontosan fogalmaz, látszik, tudja, hol van, hol tart, és mit akar. És jól tudja, ki ő. Amikor szóba kerül, hogy az édesapja, Urbányi István válogatott futballista volt, közbevág.
„Büszke vagyok rá – mondja határozottan. – Tetszik, ahogy a futballt látja. Imádom az édesapámat, de azt már most el akarom kerülni, hogy az ő fiaként emlegessenek. Nem, nem arról van szó, hogy titkolnám vagy szégyellném őt, dehogyis! Csak azért ne legyek mondjuk utánpótlás-válogatott, csak azért ne kezeljenek másként, mint a társaimat, mert ő az apám. Szerencsére mindig tudtam úgy alakítani a körülményeimet, hogy a nevem se akadály, se előny ne lehessen. Önmagam erejéből akarok sikeres lenni."
Meglehet, azért is ment világgá, hogy ne ismerjék a nevét?
„Tizenöt voltam, amikor a Lazióhoz kerültem – vág bele a kalandozások felidézésébe Urbányi Kristóf. – Akkoriban úgy láttam, itthon egy fiatalnak nincs esélye karriert építeni, így amikor lehetett, nekivágtam. Hogy túl korán? Akkor ez tűnt jónak..."
Urbányi Kristóf még a Heerenveen játékosaként léphetett pályára a Real Madrid korosztályos gárdája ellen, a találkozót személyesen tekintette meg José Mourinho, aki véleményt is formált a magyar légiósról.
