Kádár: Keményen dolgozom, cél a Newcastle első kerete

Vágólapra másolva!
2011.04.27. 19:05
null
Kádár Tamás (jobbra) hamarosan edzésbe áll, de meccsen egyelőre biztosan nem szerepelhet (Fotó: Action Images)
Mint ismeretes, a 21 éves magyar válogatott Kádár Tamás, nem sokkal az után, hogy az angol élvonalbeli Newcastle labdarúgócsapatától a harmadosztályú Huddersfield Townhoz került kölcsönbe, januárban combizomsérülést szenvedett. A védő egy newcastle-i internetes oldalnak elmondta, napokon belül újra társaival edzhet a több mint három hónapos kihagyást követően.

 

Kádár Tamás kevés szerepet kapott a Newcastle-nél, csak két Ligakupa-meccsen lépett pályára az első csapatban – az Accrington Stanley és az Arsenal ellen. Ezt követően került januárban a harmadosztályú Huddersfieldhez, amelyben két bajnokin játszott, ám ezután egy edzésen combizomsérülést szenvedett, azóta visszatért ugyan a „szarkákhoz", de az elmúlt három hónapban még nem edzhetett.

„Nagyon súlyos volt a sérülés, örülök, hogy nem kellett azonban megműteni" – mondta a 21 éves magyar játékos a Chronicle Live internetes oldalon ma megjelent nyilatkozatában.

Kádár reményét fejezte ki, hogy napokon belül újra csatlakozhat a csapathoz, és teljes értékű edzésekbe kezdhet immár.

„Keményen dolgozom az edzőteremben, rendszeresen futok és kerékpározom. Célom, hogy jó nyári felkészülést követően visszaverekedjem magam az első csapatba" – nyilatkozta a veszprémi születésű balhátvéd.

Legfrissebb hírek

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Isak a Newcastle-ben nem játszik, de a svéd keretbe bekerült

Foci vb 2026
2025.08.27. 14:56

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41

Arne Slot: Az, hogy védőként ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul Szoboszlai mentalitásáról

Angol labdarúgás
2025.08.26. 07:33

A 16 éves Ngumoha góljával nyert a Newcastle United otthonában a Liverpool!

Angol labdarúgás
2025.08.25. 23:13

Jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.08.25. 09:07

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18
Ezek is érdekelhetik