Légiósok: Szabics élete első bajnoki címére vágyik Grazban

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 14:40
Szabics Imre, az osztrák labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Sturm Graz légiósa a kleinezeitung.at internetes portálnak adott interjúban elmondta, megszerezné pályafutása első bajnoki címét, amelyre jó esély mutatkozik jelenlegi csapatával, amely három pontos lemaradással áll a tabella második helyén a Sáfár Szabolcsot foglalkoztató Austria Wien mögött.

„Nem az egyéni teljesítmény a legfontosabb, hanem a csapat sikere – utalt Szabics Imre a hétvégén a Rapid Wien ellen 3–3-ra végződő mérkőzésre, amelyen gólpasszt adott, majd gólt is szerzett. – Még nem nyertem bajnoki címet pályafutásom során egyik csapattal sem, ennek azonban változnia kell. Amikor meghosszabbítottam a szerződésemet, akkor is ez lebegett a szemem előtt. A bajnokság jelenlegi állása szerint jó eséllyel pályázunk az elsőségre.”

Szabics Imre jelenleg hat gólnál jár a bajnokságban, és hét gólpasszt is jegyzett. Csapata, a Sturm Graz kilenc fordulóval az idény vége előtt a második helyen áll a tabellán, három pont a lemaradása a listavezető Austria Wiennel szemben.

Legfrissebb hírek

A Bodö/Glimt könnyedén, a Pafosz nagy csatában lett BL-főtáblás

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 23:10

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Hazatér a Sturm Graztól a Puskás Akadémia saját nevelésű játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.05. 12:23

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07

Szabics Imre: Megígértem édesapámnak, hogy befejezem az iskolát

Német labdarúgás
2025.03.29. 08:53

Szoros meccsen gyűrte le a Monaco az Aston Villát, az Atalanta gálázva ejtette ki a Sturmot

Bajnokok Ligája
2025.01.21. 20:50

A Milan szenvedve nyert a Zvezda ellen, az Arsenal végül könnyed sikert aratott

Bajnokok Ligája
2024.12.11. 23:06
Ezek is érdekelhetik