Légióssors: A legjobb éveim hátravannak, elhagyom Angliát - Gera

Vágólapra másolva!
2011.04.08. 12:46
Gera Zoltán, a Fulham és  magyar válogatott támadója a Hetek hetilapnak nyilatkozott az elmúlt időszakról. A futballista megerősítette – amit menedzsere, Filipovics Vladan korábban már elmondott a Nemzeti Sport Online-nak –, hogy kész elhagyni Angliát.

„Nagyon nehéz és frusztráló időszak van a hátam mögött nemcsak a válogatottban, hanem a Fulhamben is. A második gólom után örültem jobban, mert úgy éreztem, hogy a hollandok előző találatában én is benne voltam, és így javíthattam" – idézi a hetek.hu a Gera Zoltánnal készített interjút.hetek.hu a Gera Zoltánnal készített interjút.

A támadó arról is beszélt, hogy Mark Hughes, a Fulham menedzsere folyamatosan azzal hitegeti, hogy számít rá, de mégsem játszatja.

„Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy a múlt hétvégén sem voltam ott a keretben. Nem értem, miért, hiszen tavaly az év játékosának választottak. A mostani edzőm, Mark Hughes, úgy tűnik, nem látja bennem, amit az elődje, és ezt nagyon nehéz megemészteni. Folyamatosan azt mondják, számítanak rám, szeretnék, hogy itt maradjak. De amikor a szakvezető nem játszat egy futballistát, az minden szónál többet mond” – fogalmazott Gera, aki úgy érzi, a legjobb évei még hátravannak.

Nagyon várom már a szezon végét, hogy el tudjak igazolni egy új klubhoz. Harminckét esztendős vagyok, de közel sem érzem magam ennyinek, sőt úgy készülök, hogy a legjobb éveim még hátravannak. Ilyen jó erőben még sohasem voltam, úgy tűnik, későn érő játékos vagyok. Eddig is egyre jobb csapatokban szerepelhettem, remélem, ezúttal is előre tudok majd lépni. A családommal mindenképpen országot szeretnénk váltani, és leginkább a spanyol, olasz vagy német bajnokságba igazolnék. Vágyom arra, hogy egy másik közegben is kipróbáljam magam, szeretem az ilyen kihívásokat” – fogalmazott a támadó.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

Véget ért Turi Gézáék menetelése az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.10.28. 23:08

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
2025.10.25. 17:57

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik