Skócia: átalakulhat a Hearts kerete, de Baloghra számítanak

2011.04.22. 15:33
Címkék
A skót élvonalban szereplő Hearts labdarúgócsapatának menedzsere a nyáron Vlagyimir Romanov tulajdonos ígérete szerint akkora összegből vásárolhat játékosokat, amelynek felével is elégedett lenne. Jim Jefferies a keretet szinte teljesen átalakíthatja, de a kapusokon nem változtatna, mert elégedett velük – köztük Balogh Jánossal is.

Marián Kello, a csapat első számú kapusa rejtélyes okok miatt hetek óta nem játszik, de Jefferies nincs kétségbe esve. „Személyes okok miatt nem lép pályára, ez a mi ügyünk, nem akarok bővebben beszélni erről. Ugyanakkor bízom benne, hogy Marián a következő idényben is velünk marad, akárcsak két társa, Jamie MacDonald és Balogh János, akikkel nagyon szerencsések vagyunk, hiszen kivételesen jó kapusok, és meg sem érezzük Marián hiányát" – mondta Jefferies, aki egyelőre óvatosan beszél Romanov terveiről.

„Rengeteg pénzből gazdálkodhatunk, már a felével is bőven elégedett lennék. Így viszont egyértelmű a cél, hogy a Rangers és a Celtic után mi legyünk a harmadik legnagyobb csapat. Sűrű nyár elé nézek, már most rengeteg telefonhívást kapok ügynököktől, akik úgy érzik, játékosuknak itt kell játszania a következő szezonban" – mondta Jefferies.

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
6 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
6 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik