Hollandia: Dzsudzsák a PSV-vel szeretne hosszú távon sikeres lenni

2011.05.02. 11:07
A PSV szélsője, Dzsudzsák Balázs gólpasszal járult hozzá csapata Vitesse elleni tegnapi 2–1-es sikeréhez. A magyar játékos a meccs után holland újságíróknak beszélt a jövőjéről, illetve arról, hogy bár a bajnoki címről lemaradtak, a BL-indulást érő második helyet elérhetőnek tartja.

„Télen meghosszabbítottam a szerződésem. Ezt azért tettem, mert hosszú távon a PSV-vel szeretnék sikereket elérni” – válaszolta a jövőjét firtató kérdésre Dzsudzsák Balázs, miután vasárnap gólpasszal járult hozzá a Vitesse legyőzéséhez, ám műesés címén sárga lapot kapott, így nem játszhat az utolsó fordulóban, vagyis ha nyáron távozik, akkor a Vitesse elleni volt az utolsó bajnokija a PSV színeiben.

A szélső ezzel kapcsolatban következetes, ugyanis a Nemzeti Sportnak is többször elmondta, nem kíván foglalkozni a jövőjét érintő kérdésekkel, csak a PSV-re összpontosít. Persze ez önmagában még nem zárja ki, hogy egy, a klub és számára is megfelelő ajánlat esetén távozzon.

„Sikeresek voltunk, de mégsem” – fogalmazott a Vitesse elleni 2–1-es sikert követően Dzsudzsák, aki ezzel arra utalt, hogy a győzelem ellenére már biztosan nem lehetnek bajnokok.

„Van esélyünk a második hely megszerzésére, amely Bajnokok Ligája-szereplést ér. A második helyért címet ugyan nem osztanak, de nagyon fontos” – tette hozzá a PSV futballistája.

Az eindhoveniek hátránya az utolsó forduló előtt két pont a 2. helyen álló Ajaxszal és három az éllovas Twentével szemben. A PSV az ötödik helyen álló Groningen otthonában fejezi be a szezont, és ha nyer, biztosan második, ugyanis az Ajax a Twentét fogadja az utolsó forduló bajnoki döntőnek beillő meccsén, s azonos pontszám esetén a jobb gólkülönbség dönt a csapatok között, az eindhoveni gárda pedig ebben az összevetésben mindkét riválisánál jobb.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Dzsudzsák Balázs: Hálás vagyok a Lokinak az utolsó lehetőségért

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 07:03

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.28. 08:39

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 08:48

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22
Ezek is érdekelhetik