Futács: Minden bizonnyal Angliában folytatom

2011.06.30. 10:16
null
Futács távozik a Werdertől (Fotó: Imago)
Nehéz éven van túl Futács Márkó, a Werder Bremen huszonegy éves támadója. A német másodosztályú Ingolstadtnál szerepelt kölcsönben, amelynél alig kapott lehetőséget, ráadásul kevés gólt szerzett, de rengeteget tanult. A szezon végén a touloni tornán több csapat figyelmét is felkeltette, köztük angol klubokét.

– Hosszúra nyúlt az ön számára az előző idény, hiszen június elején még a touloni tornán futballozott.
– Igen, de szerencsére már kipihentem magam, nemrég értem vissza Magyarországra. Ugyanakkor egyáltalán nem bánom, hogy tovább tartott a szezonom. Nagyon rossz évadot zártam, de a Toulonban megrendezett torna megmentette az egész idényemet. Jól ment a játék, végre kijött a lépés. Ráadásul azóta több helyről is megkerestek.

– Ezek szerint újabb egy évre elhagyja Brémát?
– Nem egy évre hagyom el! Igaz, egy évig még érvényes a szerződésem, de nem kölcsönbe igazolok el, hanem végleg. Sőt nemcsak csapatot, országot is váltok. Bár több helyről is megkerestek, minden bizonnyal az angol másodosztályban kötök ki. Többen is mondták, hogy a játékstílusom és az alkatom miatt is Anglia lenne számomra a megfelelő célállomás, azt viszont egyelőre nem szeretném elárulni, melyik csapathoz kerülhetek.

– Vissza sem tér Németországba?
– Már összepakoltam mindent Brémában. A csapat szerdán elkezdte a felkészülést, de én nem megyek vissza. A vezetők engedélyt adtak rá, hogy tárgyaljak más egyesületekkel. Egyébként a német kluboknál nagy a rend, a fegyelem és a szigor. Volt olyan edzőm, akinél nemhogy nevetni, még beszélgetni sem lehetett edzésen.

– Említette, hogy rossz szezonja volt. Mi volt a gond?
– Nem egyszerűen rossz volt, ez volt az eddigi legrosszabb. A Werder játékosaként érkeztem a csapathoz, amely meg akart szerezni, ettől elszálltam, ellazultam. Jól indult az idény, góllal mutatkoztam be, ám a pontok nem jöttek, elment az önbizalmam, ráadásul leváltották az edzőnket. Az új tréner pedig alig foglalkozott velem, és azt mondta, hogy nekem triplán kell teljesítenem. Ráadásul nem is nagyon bízott a fiatalokban. De nem adtam fel, a téli alapozás során aztán jól is ment, mégsem kaptam meg a lehetőséget. Ugyanakkor tudom, hogy ez elsősorban az én hibám.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04