Oroszország: bal oldali magyarokra vadásznak - Dzsudzsák lesz a harmadik

2011.06.08. 14:25
Címkék
Érdekes, hogy az orosz élvonalbeli csapatok az elmúlt években szinte csak olyan magyar játékosokat szemeltek ki, akik bal lábasok. Huszti Szabolcs és Gaál Miklós után az Anzsi Mahacskalához készülő Dzsudzsák Balázs lesz a harmadik bal oldalon futballozó magyar az orosz élvonalban.

Gaál Miklós volt a bal lábas magyarok oroszországi úttörője, amikor 2007 januárjában az Amkar Permhez szerződött, amelynél négy éven keresztül meghatározó embernek számított, januártól pedig már második orosz csapatában, a Volga Nyizsnyij Novgorodban futballozik. Új együttesében azonban egyelőre kiegészítő embernek számít a balhátvéd, tíz forduló alatt csak egyszer lépett pályára.

A szintén bal szélen bevethető Huszti Szabolcs 2009 januárjában igazolt a Hannovertől a Zenithez. A 28 éves szélső eddig sem, és most sem számít alapembernek, de ebben az idényben tíz bajnokiból nyolcszor ott volt a pályán, összesen 292 perc jutott neki. Husztit az orosz sajtóban igazi sztárként kezelik, szinte minden héten interjút készít vele valamelyik lap (Jurij Gagarinról ugyanúgy megkérdezték már a véleményét, mint a BL-döntőről), nem mellékesen pedig orosz bajnok lett, és ősztől akár a Bajnokok Ligájában is szerepelhet.

Az Anzsihoz hamarosan aláíró Dzsudzsák Balázs lesz a harmadik magyar balszélső az orosz élvonalban. Érdekesség, hogy a korábban szintén az Anzsihoz csábított Józsi György és a Tom Tomszkkal télen szóban megállapodó Bodor Boldizsár is bal lábas, igaz, utóbbi két futballista végül nem szerződött Oroszországba (a szabályt kivételként erősíti Németh Norbert, a Tom Tomszk korábbi labdarúgója, aki nem bal oldalon futballozó középpályás).

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
3 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
4 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
4 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
4 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik