West Bromwich: Hodgson a mai bajnokin már számít Gerára

2011.10.22. 09:37
Mint ismert, Gera Zoltán kedden pályára lépett a West Bromwich Albion tartalékcsapatában, és a WBA menedzsere, Roy Hodgson elmondta, a mai, Aston Villa elleni Premier League-meccsen már számít a magyar középpályásra.

„Gera eleget tett ahhoz a keddi tartalékbajnokin, hogy beverekedje magát a keretbe, ez nem kétséges. Hihetetlenül keményen dolgozott abban a negyvenöt percben, amelyet a pályán töltött. Hatalmas intenzitással futott, majdnem annyit, mint amennyit egy játékostól kilencven perc alatt várunk" – mondta Hodgson a WBA hivatalos honlapjának.

„Ez részben amiatt történt, hogy az Arsenal jól tartotta a labdát, és sokat kellett védekeznünk. Másrészről Gera azért futott ennyit, mert már hosszú ideje nem játszott, és most nagyon elszánt volt. Örülök, hogy a szünetben lecseréltük, és nem kockáztattunk a túlzott megterhelésével. Csütörtökön ismét edzésre jelentkezett, és pénteken kiválóan teljesített. Ha szükségem lesz rá, tudom, hogy bevethetem" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21