Anderlecht: Kicsit dühös voltam, amikor a Rangers vitt volna - Juhász

2012.01.29. 09:51
Címkék
„Nagyon jól kijövünk egymással a csapattársakkal a pályán és azon kívül is. Együtt ünnepeljük a születésnapokat, sok időt töltünk együtt. Persze nem az egész keret, de legalább tucatnyian mindig összejövünk. Amikor a klubhoz kerültem, volt némi ellentét a csapaton belül a franciák és a flamandok között, de ez mára teljesen eltűnt” – nyilatkozta Juhász Roland.

„A bajnoki esélyekről nem szeretnék beszélni. Még nyolc csapat van harcban a playoffért. Tavaly vezettünk, és mindenki tudja, mi történt azután – mondta a védő, aki a jövőjéről is beszélt. – Kétezer-tizennégyig köt szerződés az Anderlechthez, úgyhogy ide tartozom, de sohasem lehet tudni, mit hoz a jövő. Egyszer sem mondtam, hogy biztosan távozni akarok a klubtól. Tavaly nyáron, amikor a Rangers bejelentkezett értem, kicsit dühös voltam, hogy nem jött létre az üzlet, de végül is örülök, hogy maradtam.”

Legfrissebb hírek

NBA: sérülésekbe került a Wolves győzelme; egyenlített Atlantában a Knicks

Amerikai sportok
46 perce

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
1 órája

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
8 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks és Debrecen–ETO az NB I-ben

Minden más foci
9 órája

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
9 órája

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
9 órája
Ezek is érdekelhetik