Stuttgart: Hajnal nem érti, miért „tette ki” a kezdőből a helyi lap

2012.01.28. 12:48
Címkék
Mint arról pénteken beszámoltunk, a Stuttgarter Zeitungban megjelent elemzés szerint Vedad Ibisevic érkezésével Hajnal Tamás kiszorulhat a VfB Stuttgart kezdőcsapatából, mivel Bruno Labbadia átalakítja a játékrendszert – a magyar válogatott futballista a Nemzeti Sportnak reagált a cikkre.

„Még nem olvastam a cikket, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, mert Bruno Labbadiának hívják a vezetőedzőnket, aki tudomásom szerint nem újságíró – reagált az említett cikkre Hajnal Tamás. – Az új játékrendszer vízióját nem is értem, mert aki látta a mérkőzéseinket, tudhatná, hogy Labbadia előszeretettel váltogatja a csapat szerkezetét meccs közben is. Ez az ellenféltől, a találkozó állásától függ, vagy attól, hogy idegenben játszunk-e. Én sem ragadok meg mindig egy helyen.”

S hogy a válogatott középpályás egyáltalán veszélyeztetettnek érzi-e a helyét a stuttgarti kezdő tizenegyben? Nos, ennek kapcsán a labdarúgó a lehető legésszerűbb érveléssel állt elő:

„Korábban sem volt bérelt helye senkinek, ezután sem lesz. Labbadia két, majdnem azonos képességű tizenegyet küldhet pályára, tehát a konkurencia jelentős, ezzel valamennyien tisztában vagyunk. Itt úgy megy, hogy az edző eldönti, szerinte melyik a legjobb kezdőcsapat az adott mérkőzésre, a játékosok pedig elfogadják.”

Legfrissebb hírek

NBA: sérülésekbe került a Wolves győzelme; egyenlített Atlantában a Knicks

Amerikai sportok
46 perce

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
1 órája

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
8 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks és Debrecen–ETO az NB I-ben

Minden más foci
9 órája

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
9 órája

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
9 órája
Ezek is érdekelhetik