Légiósok: a sportigazgató egy gratuláló SMS-t is küldött Laczkónak

2012.02.16. 15:27
Címkék
Genova felett tisztul az égbolt: a Sampdoria öt meccse veretlen a Serie B-ben és ezzel együtt a csapat magyar légiósának, Laczkó Zsoltnak a sorsa is kezd jóra fordulni.

Fél évbe telt, de alkalmazkodott a Sampdoria a Serie B-hez – mondta Laczkó Zsolt a Nemzeti Sportnak. – Végre elkaptuk a fonalat, legutóbb pedig kisebbfajta csodát vittünk véghez. Az AlbinoLeffe elleni szombati sikerünk ugyanis azt jelentette, hogy a klub történetében alighanem példa nélküli sorozatot szakítottunk meg: százkét nap elteltével nyertünk hazai pályán. Volt is őrjöngés a lelátón…”Fél évbe telt, de alkalmazkodott a Sampdoria a Serie B-hez – mondta Laczkó Zsolt a Nemzeti Sportnak. – Végre elkaptuk a fonalat, legutóbb pedig kisebbfajta csodát vittünk véghez. Az AlbinoLeffe elleni szombati sikerünk ugyanis azt jelentette, hogy a klub történetében alighanem példa nélküli sorozatot szakítottunk meg: százkét nap elteltével nyertünk hazai pályán. Volt is őrjöngés a lelátón…”

„Örülök neki, hogy én is végig a pályán lehettem. Annak talán még jobban, hogy dicsértek a lefújást követően, sportigazgatónk, Pasquale Sensibile még egy gratuláló SMS-t is küldött. Meg is tartottam – ha valaki nem hisz nekem, legalább meg tudom mutatni. Amúgy pedig éppen ő volt az, aki szüntelen bízott bennem. Ezért is maradtam a Sampdoriánál” – tette hozzá a légiós, aki azt is elmondta, rengeteg tapasztalatot gyűjtött eddigi olasz időszaka alatt:

„Lassan tizennégy hónapja vagyok itt, és annyit tapasztaltam, mint az előző tizennégy esztendőben összesen. Kiesés, csalódás, felkapaszkodás, szurkolói botrány, menny és pokol – újat már aligha mutathatnának nekem. Más kultúra ez, a futballt, imigyen a futballistákat is másként kezelik, mint Magyarországon. Itt ha nyersz, az égbe emelnek, csókolgatnak, a kocsidtól alig tudsz eljutni az edzőközpont bejáratáig, annyian akarnak megölelni, ha viszont kikapsz, jobban teszed, ha nem kerülsz a drukkerek elé. Egy külföldinek nehéz ezt elfogadnia, de ha érvényesülni akar, muszáj.”

Legfrissebb hírek

NB III: a 95. percben nyert a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
8 perce

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
27 perce

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
29 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye: a CSM Bucuresti és a Brest jutott tovább vasárnap

Kézilabda
35 perce

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
43 perce

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
46 perce

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
49 perce

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik