Napoli: dicsérik a januárban érkező Novothny Soma bemutatkozását

2012.02.15. 14:26
Címkék
Az NB II-es Veszprém 17 éves tehetsége, Novothny Soma január végén került a Napoli labdarúgócsapatához – fél évre kölcsönbe, ötéves opcióval. A klub Primavera csapatával készülő csatár jó első benyomást tett a nápolyi edzőkre és szakírókra – Olaszországban dicsérik az eddigi teljesítményét.

A Napoli fiataljai az elmúlt napokban Viareggióban vettek részt a tornán, és ugyan a megméretés rosszul sült el a „kékek” számára, a tudósítások kiemelik a magyar támadó játékát.

Adolfo Sormani csapata a belga Bruges-től 2–0-ra, míg a Varesétől 5–1-re kapott ki, majd zárásként következett a fiatalok Serie D-s korosztályos válogatottja, amellyel – immár tét nélküli összecsapáson – döntetlenre végeztek. A napolicalciolive.com beszámolója szerint a torna egyetlen pozitívuma Novothny játéka volt, aki a Bruges ellen kitűnően debütált, majd a Varese ellen csalódást keltett (a szerző megjegyzi, hogy azon a találkozón mindenki rosszul játszott), a csoport harmadik meccsén viszont ismét kiemelkedően jól mozgott.

A csatár – akit Olaszországban Alessandro Matrihoz hasonlítanak – meglepően részletes bemutatása (honlapunk korábbi részletes írását itt olvashatja!) mellett összegzésképp megjegyzi, hogy a középcsatárban hosszú távon is van perspektíva, és ígéretes szerzeménynek tűnik.

Legfrissebb hírek

NB III: a 95. percben nyert a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
8 perce

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
27 perce

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
29 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye: a CSM Bucuresti és a Brest jutott tovább vasárnap

Kézilabda
35 perce

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
43 perce

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
46 perce

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
49 perce

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik