Stiebert az Augsburg és a Fürth is vitte volna, de klubja nem adta

2012.02.09. 15:48
null
Stiebert a télen kölcsönvették volna, de Tuchel döntött: a szélső marad (Fotó: Imago)
Címkék
A téli átigazolási időszakban az Augsburg és a Greuther Fürth is bejelentkezett a német élvonalbeli Mainz együttesénél, és mindkét klub Stieber Zoltánt szerette volna kölcsönvenni – de a mainzi vezetők és a tréner Thomas Tuchel „meglőtték” az üzletet.
A Kicker kérdésére a Mainz klubmenedzsere, Christian Heidel megerősítette, hogy a télen több csapat is vitte volna a kevés játéklehetőséghez jutó Stiebert.

„Több lehetőség is volt, de végül már az átigazolási időszak közben megváltoztattuk az álláspontunkat, és nem engedtük el kölcsönbe Stiebert” – mondta Heidel, aki az élvonalbeli Augsburg és a második ligás Greuther Fürth érdeklődését ismerte el.

A mainzi vezetők végül úgy döntöttek, hogy a télen csak egy támadót hoznak – Mohamed Zidan a Dortmundból érkezett –, és Thomas Tuchel vezetőedző közölte: egy Stieberhez hasonló tehetséget nem hajlandó fél év után elpasszolni.

Heidel elmondta, a magyar szélső nem volt túl boldog azután, hogy a mainzi vezetőség „lefújta” az esetleges kölcsönadást.

„Nagyon hosszú telefonbeszélgetést folytattam Zoltánnal, és hamarosan ismét leülök vele beszélgetni. Tart attól, hogy a kispadra szorul, de neki egyértelműen nem a pálya mellett van a helye.”

Maga Tuchel maradásra és „bekeményítésre” kérte a 2010–2011-es szezonban a Bundesliga 2.-ben remeklő magyar légióst.

„Bőven van, amit itt is megtanulhat: a teljesítmény állandósítása, hatékonyság, rámenősség, ellentmondást nem tűrő fellépés. Számomra nagyon fontos része a tehetségnek, hogy a játékos képes legyen felülemelkedni az akadályokon és a nehézségeken. Új rendszerhez és minden poszton nagy konkurenciaharchoz kell hozzászoknia. Meg kell erősítenie magát, ahelyett, hogy kitérő utat keressen.”

Stieber az őszi szezonban hat bajnokin játszott a Mainzban, egy-egy Német Kupa- és El-mérkőzésen kapott szerepet, illetve kétszer a Mainz Regionalligában szereplő második csapatában lépett pályára – gólt még nem szerzett, két gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Liverpooli lábnyomok: még a bronzérem is összejöhet?

Angol labdarúgás
18 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is megnyerte a Liege-Bastogne-Liege versenyt

Kerékpár
20 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2 órája

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
2 órája

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

„A rájátszásért élek” – LeBron James vezérletével tarol a Lakers; söprésre áll a címvédő OKC

Amerikai sportok
2 órája

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik