Dinamo: edzője szerint Dzsudzsák Balázs megmutatta az erejét

2012.03.09. 16:04
Címkék
A Dinamo Moszkva vezetőedzője, Szergej Szilkin csapata CSZKA elleni 1–1-es döntetlenje után többek között beszélt Kevin Kuranyi furcsa cseréjéről és az együttes színeiben az első bajnokiján rögtön gólpasszt jegyző Dzsudzsák Balázs játékáról is.  

„A gyorsan bekapott góllal borzasztóan megnehezítettük a saját helyzetünket, ráadásul utána is nagyon dominált a CSZKA, veszélyes kontratámadásokat vezetett. A védelemben voltak hibáink, de úgy érzem, megérdemelték a srácok az egyenlítő gólt" – kezdte a CSZKA elleni 1–1-es döntetlent követő értékelését a Dinamo Moszkva vezetőedzője, Szergej Szilkin.

A szakembert a találkozót követően arról is kérdezték, hogyan fordulhatott elő, hogy Kevin Kuranyi a jelzett csere ellenére a második félidő legelején még nem állt készen a pályára lépésre – éppen a sípcsontvédőjét húzta fel, amikor a játékvezető jelt adott a kezdésre, így csak a 47. percben tudott beállni a csatár.

„Számomra is megmagyarázhatatlan az eset. Mondtam neki a szünetben, hogy melegítsen be, de ő a jelek szerint nem értett meg engem" – fogalmazott a szakember, aki azt is elmondta, Kuranyi a rotáció miatt nem kezdett, azért, mert a szakember lehetőséget akart adni Kokorinnak is a bizonyításra.

A meccs utáni sajtótájékoztatón természetesen a most bemutatkozó Dzsudzsák Balázsról is faggatták az újságírók Szilkint.

„Minden támadójátékos teljesítménye nagyban függ a társak játékától. Az első félidőben és a második elején a fiúk keveset passzoltak Dzsudzsákhoz, de a magyar futballista így is meg tudta mutatni az erejét. Nagyon elégedett vagyok a bemutatkozásával, hiszen még gólpasszt is adott" – mondta a Dinamo vezetőedzője.

Dzsudzsákék jövő pénteken újabb rangadót vívnak, méghozzá hazai pályán a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató, listavezető Zenit ellen; arra a találkozóra Egervári Sándor szövetségi kapitány is ellátogat.

Dzsudzsák meccs utáni nyilatkozatát itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
3 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
3 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
3 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
4 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik