Hollandia: Németh örül a góljainak, de ennél fontosabbak a győzelmek

2012.03.19. 12:38
Címkék
A holland labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában az RKC Waalwijk újra 1–0-ra nyert – négy fordulón belül immár harmadszor –, és a győztes találatot ismét Németh Krisztián szerezte. A támadó örül a góljának, de sokkal fontosabbnak tartja, hogy csapata nyert.
„Kemény mérkőzést játszottunk, mert ellenfelünk nagyon defenzíven játszott. Nagyon betömörültek, így alig nyílt hely. Sokáig gól nélküli volt a meccs, de szerencsére a végén sikerült betalálni, ennél is fontosabb azonban, hogy ezzel nyertünk is” – idézi a voetbalprimeur.nl című honlap a magyar csatár szavait a De Graafschap elleni szombati összecsapás után.„Türelmesnek kellett lennünk. Tudtuk, hogy jobbak vagyunk, és mindenki láthatta, hogy mi próbálunk játszani, végül azonban egy kis szerencse is kellett a gólunkhoz” – mondta Németh, aki örül, hogy betalált, mert „egy csatárnak mindig szüksége van gólokra”, de ennél sokkal fontosabbnak tartja a győzelmet.Németh röviden reagált arra a kérdésre is, hogy lehet-e esélye a Waalwijknek a nemzetközi porondra, a csatár azt mondta, pozitívan látja a csapat helyzetét, de szerinte a legfontosabb, hogy elsősorban a bajnokságra koncentráljanak.
NÉMETH GÓLJA



NÉMETH GÓLJA



Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
6 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
6 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
7 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik