Légiósok: a válogatott megfigyelői elégedettek Hajnallal és Szalaival

2012.03.11. 07:31
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség a válogatott szakmai stábjának két tagját, Kenyeres Imrét és Csábi Józsefet is kiküldte Németországba, hogy nézzék meg a Bundesliga két, rendszeresen játéklehetőséghez jutó magyarja, a stuttgarti Hajnal Tamás és a mainzi Szalai Ádám teljesítményét. A szakemberek dicsérték a két légióst, annak ellenére, hogy Szalait kiállították a Nürnberg ellen.

„A stuttgartiaknál Hajnal Tamás jelentette a legnagyobb veszélyt, jól egyérintőzött, a védők mögé való bejátszásokkal, indításokkal próbálta helyzetbe hozni a társait, emellett a szögleteiből is rendre helyzet alakult ki – idézi az MLSZ honlapja Kenyeres Imrét a Stuttgart–Kaiserslautern mérkőzésen (0–0) látottakról. – A hatvanadik percben azonban taktikai váltást eszközölt a stuttgarti szakmai stáb, Hajnal helyett egy vérbeli támadó, a német válogatott kerettag Cacau érkezett."

„Szalai Ádám a szokásos vehemenciával vetette bele magát a küzdelembe, megharcolt a labdákért, sokat ütközött a védőkkel – mondta Kenyeres a Mainz Nürnberg ellen 2–1-re megnyert összecsapásáról. – A hajrában egy kontra végén került helyzetbe, megpróbálta eltolni a labdát a kapus mellett, majd elesett. A játékvezető szerint feldobta magát, én viszont úgy láttam, szabálytalanság történt, és tizenegyesnek kellett volna következnie. Mivel Ádámnak az első félidőből már volt egy sárgája, a műesésért kiosztott lap a kiállítását jelentette. A piros ellenére Szalait dicséret illeti, rengeteget dolgozott, sikerültek a cselei, voltak jó lövései, valamint védekezésben is fontos feladatot kapott, amelyet taktikailag érett, fegyelmezett játékkal oldott meg.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
3 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
3 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
3 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
4 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik