Légióssors: Fülöp Márton bárányhimlő miatt hiányzott az MU ellen

2012.03.12. 11:33
Címkék
Fülöp Márton bárányhimlő miatt hiányzott a West Bromwich Albion labdarúgócsapatából, amely az angol élvonalbeli bajnokság hétvégi, 28. fordulójában a címvédő Manchester Unitedtól kapott ki idegenben 2–0-ra. A magyar kapus a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: gyógyulása még pár napot vesz igénybe.

„A múlt héten már nem tudtam edzeni, lázam volt és kiütéseim lettek – mondta Fülöp Márton. – Miután másfél-két hét kihagyásra kellett számítsak, még további pár napot hiányzok. Gyógyszert nem kell szedjek, csak itthon vagyok és pihenek, közösségbe ugyanis nem mehetek. Gyerekként alig voltam beteg, egyébként sem vagyok olyan alkat, így ez a tipikus gyerekbetegség is kimaradt az életemből, amelyen pedig az emberek kilencven százaléka átesik már akkor. Nem egy kellemes dolog, sőt, sok szempontból kifejezetten kellemetlen, de már jövök ki belőle. Lassan a végére érek, és akkor újra kezdhetem az edzéseket. Azt nem tudom, hol, hogyan és kitől kaphattam el. Nem tudtam ugyanis meghatározni, mert két-három hét is lehet a lappangási ideje, ennyi idő alatt meg sok helyen megfordul az ember, és tényleg bárkitől elkaphatja, akár egy szimpla náthát.” Fülöp Márton. – Miután másfél-két hét kihagyásra kellett számítsak, még további pár napot hiányzok. Gyógyszert nem kell szedjek, csak itthon vagyok és pihenek, közösségbe ugyanis nem mehetek. Gyerekként alig voltam beteg, egyébként sem vagyok olyan alkat, így ez a tipikus gyerekbetegség is kimaradt az életemből, amelyen pedig az emberek kilencven százaléka átesik már akkor. Nem egy kellemes dolog, sőt, sok szempontból kifejezetten kellemetlen, de már jövök ki belőle. Lassan a végére érek, és akkor újra kezdhetem az edzéseket. Azt nem tudom, hol, hogyan és kitől kaphattam el. Nem tudtam ugyanis meghatározni, mert két-három hét is lehet a lappangási ideje, ennyi idő alatt meg sok helyen megfordul az ember, és tényleg bárkitől elkaphatja, akár egy szimpla náthát.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
4 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
4 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
5 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
5 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik