Premier League: Hodgson reméli, heteken belül bevetheti Gera Zoltánt

2012.03.16. 13:58
null
Gera Zoltán gyorsabban gyógyul, mint ahogyan eredetileg várták (Fotó: Action Images)
Címkék
Roy Hodgson, az angol labdarúgó-élvonalban szereplő West Bromwich Albion menedzsere pénteken arról beszélt: továbbra is él a remény, hogy a súlyos sérüléséből lábadozó Gera Zoltán még ebben a szezonban bajnoki mérkőzést játszhat.

 

„Zoltán jelenleg jobban áll, mint amire számítottunk – idézi a klub hivatalos honlapja Roy Hodgson menedzsert. – Eredetileg úgy számoltunk, hogy ebben az idényben már nem futballozhat, legfeljebb az alapozásra lesz teljes értékű játékos. Most azonban reménykedhetünk, hogy április végén, május elején esetleg pályára léphet."

Hodgson beszámolt arról, hogy a magyar légiós már futhat, és bizonyos kiegészítő sportokat is intenzíven végezhet.

„De természetesen a hirtelen irányváltások, a hirtelen fékezések és megiramodások még odébb vannak, éppen úgy, mint az ütközések" – pontosított a szakember.

Gera Zoltán keresztszalag-szakadás és műtét után lábadozik, és – edzőjéhez hasonlóan – már korábban megpendítette: esetleg már ebben a szezonban pályára léphet.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
6 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
6 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
7 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik