Emelkedőben a Fulham magyar kapusa

SZ. M.SZ. M.
2012.05.30. 18:57
null
Somogyi az újabb szerződéshosszabbításra hajt (Fotó: Action Images– archív)
Somogyi Csaba tavaly nyáron nagy lépést tett előre, a REAC-tól az angol Premier League-ben szereplő Fulhamhez szerződött. A magyar kapus ugyan nem lépett pályára a londoniak első csapatában, de így is értékes tapasztalatokkal gazdagodott, az pedig a szakmai stáb bizalmát jelzi, hogy meghosszabbították a huszonhét esztendős kapus szerződését.

„Tavaly egy plusz egy évre szóló szerződést írtam alá a Fulhammel – nyilatkozta Somogyi Csaba a Nemzeti Sport Online-nak. – Az első két hónap elég nehéznek bizonyult, hiszen egyrészt nyelvproblémákkal küszködtem, másrészt a másfajta edzésritmushoz is hozzá kellett szoknom. Egész évben azért dolgoztam, hogy meghosszabbítsák a szerződésemet, aztán március harmincegyedikén a menedzserem kijött Londonba, és nagyjából három perc alatt megegyeztünk Martin Jollal a folytatásról. Később odamentem a holland szakemberhez és a kapusedzőnkhöz, hogy megköszönjem nekik a bizalmat, amire ők azt mondták, nem marasztaltak volna, ha nem lennének megelégedve velem.″

A légiós nincs könnyű helyzetben, hiszen a Fulham első számú kapusa, Mark Schwarzer bő egy évtizede véd rendszeresen a Premier League-ben, illetve egyelőre David Stockdale is előtte van a rangsorban.

„Számomra az volt a legfontosabb, hogy bekerüljek a huszonkettes utazókeretbe, amelyben három kapus kap szerepet, és ez minden meccs előtt sikerült. A tartalékegyüttesben védtem körülbelül tíz meccset, de az első csapatból csak a hazai összecsapásokra engedik el a játékosokat. A csapatot tekintve az volt a cél, hogy az első tízben végezzünk, ezt a kilencedik hely elérésével teljesítettük. Én pedig a következő idényben azért fogok küzdeni, hogy tovább maradhassak, hiszen jól érzem magam a klubnál, ahol jó menedzserrel és jó kapusedzővel dolgozhatok együtt.″

Somogyi Csaba emellett több szempontból fejlődött, mindezt alátámasztja, hogy a felméréseken is rendre jól teljesített.

„Nagyjából nyolc kiló izmot pakoltak rám, és a négyhavonta esedékes fizikai felmérések mindegyikén javítottam, a súlypontemelkedésem például tizenhárom centivel javult. Jelenleg itthon vagyok, hat hét pihenőt kaptunk, július kilencedikére kell visszamennem a klubhoz. Elvileg egy hetet maradunk Angliában, aztán nagyjából egy hónapos kínai edzőtáborba vonulunk.″

Legfrissebb hírek

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21