Játékossors: Újpesten edz, de újra külföldre vágyik a peches kapus

2012.05.10. 11:26
Címkék
Nem érzett reális esélyt arra, hogy beverekedje magát a West Ham United kapujába, ezért úgy döntött, a jövő nyárig szóló szerződése ellenére búcsút int az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába jutásért küzdő klubnak – mondta Kurucz Péter, a fiatal kapus a Nemzeti Sportnak.

„Elég peches hónapokat, sőt éveket tudhatok magam mögött azóta, hogy három esztendeje Londonba igazoltam, hiszen elszakadt a jobb keresztszalagom, a porc is megsérült. Tíz hónapot kellett kihagynom, két hónapja pedig a bal térdemben részlegesen elszakadt a hátsó keresztszalag″ – idézte fel megpróbáltatásait Kurucz Péter, aki a tavaszt a harmadik ligás Rochdale-ben töltötte, és érzése szerint jól is ment neki a védés legutóbbi sérüléséig.

A fiatal kapus hozzátette: jelenleg Újpesten edz Pálinkás András kapusedzővel, aki szintén azt tanácsolta neki, hogy ha a West Hamben nem tud védeni, csak második vagy harmadik számú kapus lehet, akkor váltson.

„Nem aggódom, Robert Greennel, a WHU angol válogatott kapusával beszélgettem hétfőn, ő is azt mondta, ne aggódjak, biztosan találok magamnak csapatot – folytatta Kurucz. – A történtek ellenére rendkívül hasznosnak tekinthető az Angliában eltöltött három évem, minden téren fejlődtem, csodás körülmények között dolgozhattam. De most lépnem kellett.″

A jövendőbeli terveit illetően Kurucz a következőképpen fogalmazott:

„Egyelőre nem akarok hazatérni, Angliába, Hollandiába, Németországba, Olaszországba vagy Spanyolországba szerződnék, de akkor sem dől össze a világ, ha Magyarországon kell folytatnom. Konkrétumokról még nem tudok beszámolni, de ez nem is meglepő, hiszen a legtöbb helyen még megy a bajnokság.″

Legfrissebb hírek

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

Egyéb egyéni
7 perce

Hiába vezetett és játszott fölényben, ezúttal kikapott a Topolya

Minden más foci
17 perce

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
24 perce

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
42 perce

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
1 órája

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik