Norvégia: Kovácsék nyertek és a tabella élére álltak

2012.05.16. 22:33
Címkék
Remek napot zártak a „magyar” csapatok a norvég élvonal 9. fordulójában: Kovács Péter és Korcsmár Zsolt csapata is simán nyert, Kovácsék át is vették a vezetést az első bajnoki vereségét hazai pályán a Hönefoss ellen elszenvedő Rosenborgtól.

A Tromsöt fogadó Strömsgodsetben Kovács Péter kezdett, s az 57. percig játszott. Lecserélésekor már 1–0-ra vezetett a csapata, amely két perccel később növelte előnyét.

„Két óriási helyzetet hagytam ki a fordulás után, jobban kellett volna figyelnem, mert egy gól legalább volt bennem – mondta Kovács a meccs után az aftenposten.no-nak. – Jól játszottunk, sok helyzetet kidolgoztunk, jó csapatot győztünk le. A 2013-as európai kupaidény a célunk, ehhez bajnoki dobogó vagy kupagyőzelem kell. Eddig jól állunk."

A Brann Bergenben Korcsmár Zsolt végigjátszotta a Sogndal ellen 5–0-ra megnyert meccset. A válogatott légiós nagy pillanatai még a gól nélkül zárult első félidőben jöttek el, a játékrész derekán a gólvonalon mentett, a legvégén pedig csapata legnagyobb helyzetét készítette elő egy szöglet utáni fejessel.

NORVÉG BAJNOKSÁG
9. FORDULÓ
Strömsgodset–Tromsö
2–0
Rosenborg–Hönefoss 0–1
Valerenga–Stabaek elmaradt
Haugesund–Aalesund 4–2
Viking–Lilleström 1–2
Molde–Fredrikstad 2–0
Brann–Sogndal 5–0
Odd Grenland–Sandnes Ulf 2–2
AZ ÁLLÁS
1. Strömsgodset 9 6 1 2 17–11 +6 19
2. Molde 9 6 3 17–10 +7 18
3. Rosenborg 9 4 4 1 16– 9 +7 16
4. Haugesund 9 4 4 1 16–10 +6 16
5. Tromsö 9 4 3 2 12– 9 +3 15
6. Hönefoss 9 3 4 2 8– 7 +1 13
7. Sandnes Ulf 9 3 4 2 15–16 –1 13
8. Valerenga 8 4 1 3 12–13 –1 13
9. Odd Grenland 9 3 3 3 14–13 +1 12
10. Sogndal 9 3 3 3 10–12 –2 12
11. Viking 9 3 2 4 7– 9 –2 11
12. Brann 9 3 1 5 17–15 +2 10
13. Aalesund 9 2 4 3 12–14 –2 10
14. Lilleström 9 1 4 4 11–15 –4 7
15. Fredrikstad 9 1 3 5 13–15 –2 6
16. Stabaek 8 1 7 3–22 –19 1

 

Legfrissebb hírek

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
46 perce

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
47 perce

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kézilabda
1 órája

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
1 órája

Képek: Sallói Dániel torontói magyarokkal találkozott

Légiósok
1 órája

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik