– Melyik csapattársa segít a pakolásban, Benteke?
– Stef Peeters, rendes tőle – mondta Tőzsér Dániel. – A családom már otthon van, én hétfőig maradok, aztán irány Magyarország, jó lesz végre pihenni.
– A szerdai játéklehetőséget hogyan értelmezzük? Utolsó hazai bajnoki mérkőzés a Bruges ellen, egyfajta békülő-búcsúzó gesztus a klub részéről, vagy a játékoshiány emelte a kezdőcsapatba?
– Kevin De Bruyne megsérült az Anderlecht ellen, a posztra így nem maradt más hadra fogható, tapasztalt játékos – ez az igazság. Sajnos kettő egyre kikaptunk, amivel eldőlt, hogy az idén bronzérmesként fejezzük be a bajnokságot. És nélkülem.
– Ezt hogy kell érteni?
– A szerdai volt a búcsúmeccsem. Mivel a vasárnapi, Gent elleni összecsapásnak nincs tétje a bajnoki végeredményt illetően, jeleztem az edzőnek, Mario Beennek, hogy ne számítson rám.
– Hogyan fogadta?
– Nem lepődött meg, talán azért, mert nem én voltam az első. Több csapattársam ugyanezzel a mondattal állt elé, van, aki sérülésre, más fáradtságra hivatkozott. Én az igazat mondtam. Nem akarok felesleges kockázatot vállalni. A nyúzottság rám is érvényes, a vasárnapi ebben az idényben az ötvenedik tétmeccsünk klubszinten – nekem sajnos csak a negyvenharmadik lenne. Lestrapáltnak érzem magam. Nem testben, hanem pszichésen. Nem tagadom, megviselt az utolsó két hónap, a mellőzés.
– Mit csinál vasárnap?
– Csuriban tartom az ujjamat – szorítok az este az olasz ligában pályára lépő Genoának.
HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIT TERVEZ TŐZSÉR DÁNIEL A GENOA ESETLEGES KIESÉSE ESETÉRE, AKKOR KERESSE A SZOMBATI NEMZETI SPORTOT!
