Légióssors: Filkor tovább menetelne a győzelmi ösvényen

2012.09.12. 11:39
Címkék
Mint ismert, Filkor Attila kezdőként, győztes mérkőzésen mutatkozott be az olasz labdarúgó-másodosztályban (Serie B) szereplő Bariban a hétvégén: a magyar légióst végig szerepeltető csapat már az első félidőben kétgólos előnybe került a Ternana ellen, amit emberhátrányban is megtartott a második játékrészben.

„Rendben volt a mérkőzés, örülök hogy hozzájárulhattam a győzelemhez – nyilatkozta Filkor, aki kitért a Bari fanatikusaira is. – Ennyi szurkolóval a hátad mögött mindig élmény játszani. Úgy kell folytatnunk, ahogy elkezdtük a bajnokságot, ezen az ösvényen kell haladnunk.”

A Bari ötpontos levonással kezdte a szezont, de az első három fordulót három sikerrel abszolválta, négy pontjával jelenleg a 7. helyen áll. Filkor csapata legközelebb 17-én, a szintén hibátlan, de csak nyolc pontos Varese ellen játszik.

„Nehéz lesz a Varese ellen. Nagyon erős csapat, amely az előző szezonban a feljutásért küzdött (a rájátszás döntőjében aztán Laczkó Zsolt klubja, a Sampdoria diadalmaskodott – a szerk.), de a Crotone elleni mérkőzésen is a maximumra lesz szükség” – tette hozzá a magyar légiós.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
1 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
3 órája