Légióssors: Én már nem szerepelhetek az Anderlechtben - Juhász

2012.10.05. 07:43
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának második fordulójában a Juhász Rolandot is foglalkoztató belga Anderlecht 3–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a spanyol Málaga ellen. A magyar légiós ezúttal is a kispadról volt kénytelen nézni társait és a mérkőzést, ahogyan arról a Nemzeti Sportnak nyilatkozott: esélyt sem lát arra, hogy a jövőben ez megváltozzon.

„Mindig bánt, ha nem futballozhatok, sajnos most annyiban még rosszabb a helyzet, hogy kilátástalanok a brüsszeli esélyeim. Történhet bármi, én már nem szerepelhetek az Anderlechtben – mondta Juhász Roland, aki a hétvégi bajnokin való bevetésével kapcsolatban sem volt túl optimista. – A hétvégén sem rak be, tudom. Érzem. Az átigazolási időszak utolsó napján szerződtették a posztomra a holland Bram Nuytincket, az is jelzésértékű volt. Csak azért fájt, mert hét év után talán megérdemeltem volna, hogy legalább szólnak, nem számítanak rám, az edző másokat favorizál.”Juhász Roland, aki a hétvégi bajnokin való bevetésével kapcsolatban sem volt túl optimista. – A hétvégén sem rak be, tudom. Érzem. Az átigazolási időszak utolsó napján szerződtették a posztomra a holland Bram Nuytincket, az is jelzésértékű volt. Csak azért fájt, mert hét év után talán megérdemeltem volna, hogy legalább szólnak, nem számítanak rám, az edző másokat favorizál.”

Juhász Roland számára új a helyzet, hogy alapemberből kispados lett, mégsem érzi úgy magát, hogy eljött a világvége.

„Huszonkilenc éves koromra előállt ez a kellemetlen helyzet, ám csupán arra törekszem, hogy jól jöjjek ki belőle. Nem duzzogok, amit elmondtam, az sem a morgás célját szolgálta, csupán reálisan értékelem a kialakult esélyeimet. Nem engedhetem meg, hogy leépítsem magam, így aztán kettőzött erővel készülök, úgy edzem, hogy ha valamiért mégis be kellene ugranom, megfeleljek, és hogy a válogatottban is meg tudjam állni a helyem. Azzal nem jutnék előrébb, ha magamat is gyötörném. De azt hiszem, meg kell várnom a téli átigazolási időszakot ahhoz, hogy újra futballozhassak.”

Legfrissebb hírek

„Nálam mind a két csapat világbajnok, még ha Argentína menet közben ezt nem is mutatta meg”

Foci vb 2026
2026.07.19. 15:38

Juhász Roland Lukakunak és Tiele­mansnak is üzent a belgák meccse előtt

Foci vb 2026
2026.07.06. 14:17

Juhász Roland nagyon szurkol régi belga ismerőseinek

Foci vb 2026
2026.07.06. 12:25

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
2026.07.05. 11:25

Juhász Roland a BL-döntőről: Nem volt látványos mérkőzés

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 09:25

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38

Svédország: története során először lett kupagyőztes a Mjällby

Minden más foci
2026.05.14. 17:44