Gera súlyos térdsérülése miatt fél évre kidőlt

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 16:04
null
Újabb súlyos sérülés: Gera ebben a szezonban már nem játszhat (Fotó: Action Images)
Féléves kihagyás vár Gera Zoltánra, aki a West Bromwich Albion hét végi, Queens Park Rangers elleni FA-kupa-mérkőzésén súlyos térdsérülést szenvedett.

A támadónak egy ütközés után a bal térde sérült meg, amelyet korábban már operáltak keresztszalag-szakadással, és az alapos vizsgálatok után kiderült: ezúttal is elszakadt a térdszalag, emellett porcleválást is diagnosztizáltak nála az orvosok, ezért elkerülhetetlen a műtét – írta az mlsz.hu.

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen hatással lesz Gera Zoltán karrierjére az újabb súlyos sérülés és műtét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Gera kedden közölte Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal a szomorú hírt, arról viszont még nem tudott beszámolni, hogy mikor és hol végzik el a szükséges beavatkozást. Az biztos, hogy a támadó ebben a szezonban már nem léphet pályára, optimális esetben is legalább fél év kihagyás vár rá.

Gera így nem csupán az angol bajnoki szezon második felét, de a magyar válogatott márciusi, két sorsdöntő világbajnoki selejtezőjét is kihagyja a románok és a törökök ellen.

A Premier League-ben ebben a szezonban négy gólt szerzett, a Liverpool, a QPR, a Sunderland és a Norwich City ellen is megnyerte a meccsét a csapata.

„Nagyon sajnálom Zoltánt, hiszen nagyszerű srác, igazi profi, és köszönetet szeretnék mondani neki azért, amit ebben a szezonban a csapatért tett. Felbecsülhetetlen a játéka – mondta a WBA honlapjának Steve Clarke menedzser. – Minden támogatást megadunk Zoltánnak a gyógyulása érdekében. Már bebizonyította, hogy képes talpra állni ilyen súlyos sérülést követően, és utána a legmagasabb szinten játszott ismét. Nincs kétségem afelől, hogy ez újra sikerülni fog."

A magyar futballista 2011 novemberében olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy a szezon hátralévő részében nem játszhatott, s csak tavaly augusztusban térhetett vissza a pályára.

Legfrissebb hírek

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2025.12.26. 13:55

Championship: Styles bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.12.17. 10:41

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50
Ezek is érdekelhetik