Légiósok: Juhász Rolandnak ajánlatot tettek az oroszok

2013.02.08. 09:27
A Nemzeti Sport Online két napja számolt be arról, hogy Juhász Rolandot a Ferencváros szerződtetné az Anderlechttől. Információink szerint a Fradi mellett egy egyelőre meg nem nevezett orosz csapat is komolyan érdeklődik. Jó eséllyel e két klub valamelyike közül kerül majd ki a védő következő együttese.

Juhász Roland tétmeccsen legutóbb október 19-én, a Beveren elleni bajnokin lépett pályára – az utolsó tizennégy percre foglalta el Cheikhou Kouyaté helyét.

Az biztosra vehető, hogy az volt az utolsó fellépése a brüsszeli liláknál, az azonban még talány, legközelebb melyik csapat szerelését öltheti magára. Mert bár az Anderlecht jócskán engedett az eredetileg megjelölt egymillió eurós vételárból, az engedményt csupán néhány nappal az átigazolási időszak január végi lejárta előtt tette, s ez nem könnyítette meg a 29 esztendős futballista helyzetét.

A kiskapu azonban nyitva áll, tudniillik egy-két bajnokságban még februárban is él a piac. Az egyik az orosz Premjer-liga, és értesülésünk szerint van is onnan ajánlata Juhász Rolandnak. Az ottani piac február 24-ig van nyitva (a magyar február 21-ig), de várhatóan addig már nem húzódik az ügy.

Ha nem sikerül az orosz kaland, még mindig van remény a hátvéd tavaszi játékéra. Amint arról korábban beszámoltunk, megeshet, hogy hazatér, és nem jelentene meglepetést, ha ez esetben a Ferencváros lenne a következő klubja. Igaz, ezt senki sem erősítette meg, de olyan sem akadt, aki cáfolta volna.

Hogy a két(esély)es jövő kapcsán tisztuljon a kép, megkerestük az érintetteket is, ám ahogyan a hosszabb kihagyástól természetesen ódzkodó labdarúgó, úgy menedzsere, Filipovics Vladan is egy-két nap türelmet kért. „Reméljük, még ezen a héten lezárul a történet” – bizakodtak mindketten.

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
3 órája

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
4 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
6 órája

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
13 órája

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
14 órája

Torna-vb: tajtékzik az orosz szövetség, a világbajnok Melnyikovát továbbra sem engedik be Hollandiába

Torna
Tegnap, 22:42

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:28

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55