Légiósok: a szurkolók Hajnalt sem kímélték, edzője megvédte

2013.03.12. 10:16
null
Gyenge a Stuttgart formája, fogytán a türelem a drukkereknél (Fotó: Imago)
Rideg fogadtatásban részesült Hajnal Tamás, amikor a 41. percben csereként pályára lépett a Lazio elleni hazai Európa-liga-mérkőzésen. A német sajtó beszámolója szerint a VfB Stuttgart magyar középpályását kifütyülte a hazai szurkolók egy része, még mielőtt labdához érhetett volna, ám amikor ezt megtette, a tiltakozás abbamaradt.

Nem igazán megy az utóbbi időszakban a játék a Stuttgartnak, amely a legutóbbi három meccsét elveszítette (a Leverkusen és a Hamburg elleni bajnokit, illetve a Lazio elleni El-párharc első felvonását). A szurkolóknak sem kellett több, rögtön az edző és a játékosok ellen fordultak, aminek áldozata lett Hajnal Tamás is, akit a Lazio ellen kettő nullára elbukott összecsapáson füttyszóval köszöntött a hazai közönség egy része.

Fredi Bobic, a Stuttgart sportigazgatója döbbenten tapasztalta az esetet, mondván, ilyet még soha nem látott. Bruno Labbadia vezetőedző is a magyar válogatott futballista védelmére kelt: „Tamás a mi labdarúgónk, fontos, hogy mindenki támogassa őt. Magunk mellé kell állítanunk az embereket”.

A nemrégiben 2015-ig hosszabbító tréner hozzátette: minden játékosra szükségük van, kevés a variációs lehetőség a csapatban, ezért nem tudnak mindig meggyőző futballal kirukkolni.

Hajnal Tamás kedden az mlsz.hu-nak cáfolta, hogy kikezdték volna a drukkerek.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
4 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
4 órája

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Hajnal Tamás: Tudatosan alakítottuk át a nyáron a keretünket

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 07:32

Exkluzív interjú Usain Bolttal; Sallói Dánielt már nem igazán vonzza az európai folytatás

E-újság
2026.09.10. 23:55

Demirovic 12 perc leforgása alatt mesterhármast szerzett, a Stuttgart legyőzte a BL-újoncot

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 20:49

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

Német Kupa: óriási rendbontás Mannheimben, lovas rendőrök a pályán – videó

Német labdarúgás
2026.08.21. 21:09