Légiósok: a PAFC-cal készülő védő Hollandiában folytatná

2013.06.23. 19:20
Június 30-án lejár a szerződése a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő ADO Den Haag magyar védőjének, Horváth Gábornak. A négyszeres válogatott játékost januárban műtötték meg Magyarországon, majd Székesfehérváron a Videotonnal készült. A védő elmondta: most a Puskás Akadémiával edz, de a jövőjét leginkább Belgiumban, Hollandiában, a német, esetleg az angol másodosztályban tudná elképzelni.

„Nem volt még kellően megerősödve a combizmom, de José Gomes engedélyével a Vidinél Purger Szilárd irányításával együtt rehabilitáltam a hasonló műtéten átesett Haraszti Zsolttal, s ez nagyon
sokat segített Miután a Vidi elutazott az ausztriai edzőtáborba, kapcsolatba léptem Benczés Miklóssal, a Puskás Akadémia vezetőedzőjével, s az engedély birtokában Felcsúton folytattam a munkát. Még három hétig velük gyakorolok, aztán csapatot keresek magamnak" – mondta Horváth a feol.hu-nak.

A védő a jövőjéről is beszélt, és elmondta, akár itthon is el tudná képzelni magát, de egyelőre külföldön keres új csapatot.

„Elsősorban Hollandiában vagy Belgiumban folytatnám szívesen, de a német és az angol másodosztály se lenne ellenemre. De akkor sem lennék megsértődve, ha itthon kellene folytatnom
a pályafutásomat. Amennyiben a külföld nem sikerülne, itthon folytatnám, de nem szeretnék csapatot mondani. A Viditől nem kerestek, de ez nem probléma, hiszen profi sportoló vagyok, oda megyek, ahol kellek. De persze, azért sajnálom, hogy a nevelőklubomnál nem merült fel a nevem.Vagy kint, vagy itthon. Miután nem kell értem fizetni – csak velem kell megállapodni, hiszen szabad vagyok – könnyű dolguk lesz a kérőknek. Szinte biztos, hogy hamar megtalálom az új csapatomat, felkészültem a kihívásra" – tette hozzá Horváth.

HOVA TOVÁBB? HORVÁTH GÁBOR A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN BESZÉL ARRÓL, MIKÉNT KÉPZELI EL PÁLYAFUTÁSA FOLYTATÁSÁT.

Legfrissebb hírek

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
20 órája

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:04

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05
Ezek is érdekelhetik