Légiósok: olasz ifibajnok lett a magyar tehetség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.30. 06:50
Korosztályos bajnokságot nyert az olasz Atalanta fiatal magyar labdarúgója, a 18 éves Forgács Dávid. A már három éve Olaszországban légióskodó játékos – akinek szerződése még egy évig érvényes – a delmagyar.hu-nak elmondta: a következő felkészülést már a tartalékcsapattal kezdi meg.

„Július 20-ig vagyok itthon, akkor kell visszamennem, és akkor kezdődik el a felkészülés a Primavera-csapattal, azaz a felnőttek mögötti közvetlen utánpótlás-együttessel, az U19-cel – mondta Forgács Dávid. – Sajnos tavaly novemberben másodszor szakadt el a térdszalagom, egy edzésen rosszul támasztottam ki, így fél évet ki kellett hagynom. A bajnokság első két hónapjában, valamint a végén kaptam szerepet, és ugyan a Berretti korosztályban, azaz az U18-as bajnokság döntőjében a keretben voltam, ám sem az elődöntőben, sem az Inter ellen megnyert fináléban nem kaptam szerepet. A Berretti- és a Primavera-csapatok között működött az átjárás, ám ebben a szezonban megszűnik a Berretti-korcsoport, így elég bő lesz a Primavera kerete. Az a célom, hogy amíg játékba nem lendülök, addig a keretben legyek, utána pedig szépen lassan a kezdőbe kerüljek.”Forgács Dávid. – Sajnos tavaly novemberben másodszor szakadt el a térdszalagom, egy edzésen rosszul támasztottam ki, így fél évet ki kellett hagynom. A bajnokság első két hónapjában, valamint a végén kaptam szerepet, és ugyan a Berretti korosztályban, azaz az U18-as bajnokság döntőjében a keretben voltam, ám sem az elődöntőben, sem az Inter ellen megnyert fináléban nem kaptam szerepet. A Berretti- és a Primavera-csapatok között működött az átjárás, ám ebben a szezonban megszűnik a Berretti-korcsoport, így elég bő lesz a Primavera kerete. Az a célom, hogy amíg játékba nem lendülök, addig a keretben legyek, utána pedig szépen lassan a kezdőbe kerüljek.”

Forgács elárulta, az Atalanta felnőttkeretével hetente játszanak edzőmeccset. Ilyenkor az a feladatuk, hogy az éppen soros ellenfél játékrendszerét gyakoroltassák a „nagyokkal". Mellettük, velük egy időben edzenek, ott járkálnak közöttük Scaloniék, szóval bármikor elérhetők.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

A Napoli a ráadásban csikarta ki a győzelmet, a Roma is egygólos sikert aratott

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 23:00

Atalanta: mint a United Sir Alex Ferguson után?

Olasz labdarúgás
2025.08.26. 18:40

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik