Middlesbrough: Mowbray eredeti posztján számít Vargára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.27. 13:12
Mint arról beszámoltunk, Varga Józsefet hétfőn egy évre kölcsönvette a DVSC-Tevától az angol másodosztályban szereplő Middlesbrough. A magyar futballistát most a klub hivatalos honlapja kérdezte.

„Vasárnap késő este érkeztem meg Middlesbrough-ba, hétfőn volt az orvosi vizsgálat. Ismerős helyre jöttem, hiszen néhány hete voltam már itt, hosszasan beszélgettünk a menedzserrel. Hízelgő, hogy ilyen jelentős és híres klub, mint a Middlesbrough szerződtetett – Tony Mowbray külön kérésére. A menedzser körbenézett több országban, játékost keresett erre a posztra, és azt mondta, hogy én voltam a fő célpontja. Külön vonzó volt számomra, hogy a Boro a feljutásért akar harcolni” – mondta a hétfőn igazolt Varga József az angol klub hivatalos honlapjának.

Bár a 25 éves futballista a válogatottban több alkalommal is jobbhátvédként kapott szerepet, Mowbray az igazi posztján, azaz védekező középpályásként számít rá.

„Remélem, Angliában több szerencsével járok, Németországban peches fél évet töltöttem. De nem tekintek vissza, inspirál, hogy olyan országban játszhatok, amely sok futballista vágya. Egy évem van, hogy bizonyítsak a Championshipben, remélem, utána hosszabb távra szerződhetek a Middlesbrough-hoz” – zárta gondolatait Varga.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
15 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28