Légiósok: ha Magyarország, akkor Ferencváros - Vass Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.01. 11:54
Amint arról már beszámoltunk, Vass Ádámra nem számít a jövőben a kolozsvári CFR. Ezt menedzsere is megerősítette. Paunoch Péter másodszori megkeresésünkre azt is elmondta, nem zárja ki a magyarországi hazatérés lehetőségét sem, és ha ez terítékre kerül, akkor a Ferencváros jöhet szóba.

Mint ismeretes, a Ferencváros labdarúgócsapata tavasszal együttműködési megállapodást kötött a kolozsvári CFR-rel, és eszerint a két klub között elképzelhető a jövőben kölcsönös játékosmozgás, futballisták kölcsönadása. Eddig erre nem láttunk példát, de nem zárható ki, hogy a Ferencvárosban nevelkedő Vass Ádám nyitja majd a sort.

„Egyelőre semmit sem zárok ki, így azt sem, hogy Ádám visszatér Magyarországra. Ha így történik, akkor a Ferencváros lesz az a csapat, amelyik szóba jöhet. De mint már mondtam, egyelőre minden nagyon képlékeny, még senkivel sem egyeztettem. Először is a kolozsváriakkal kell tárgyalnom. A megbeszélésre még a héten sort kerítünk, méghozzá Barcelonában, ahol egy játékosbörzén veszek részt, és ott lesznek a kolozsvári vezetők is" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Vass Ádám menedzsere, Paunoch Péter.

 

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:12

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:08

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03
Ezek is érdekelhetik