Stuttgart: „elképzelhető, hogy Hajnal távozni akar majd”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.26. 15:58
Fredi Bobic, a német élvonalbeli VfB Stuttgart sportigazgatója a Stuttgarter Nachrichtennek adott hosszabb interjúban beszélt Hajnal Tamás sorsáról is. A szakvezető szerint a magyar középpályás jól teljesít az edzéseken, ám elképzelhető, hogy távozik a klubtól.
„Még történhetnek dolgok az átigazolási piacon, lehetnek érkezők és távozók is. Hajnal Tamás nagyon jól teljesít az edzéseken, nincs mit szépíteni. De bármikor előfordulhat, hogy ha nem kap lehetőséget, akkor távozni akar majd” – mondta Fredi Bobic sportigazgató a magyar légióssal kapcsolatban.

Hajnal korábban a Nemzeti Sportnak elmondta: egyelőre nincs szó arról, hogy távozik, viszont ha úgy érzi, hogy nem lesz módja a bizonyításra, akkor elgondolkodik a váltáson.

Bobic egyébként beszélt a Stuttgart céljairól is az előttünk álló szezonban. A sportigazgató elmondta, az ötödik vagy a hatodik helyre akarnak odaérni a Bundesligában, azaz kivívni a nemzetközi kupaszereplést. A szakvezető szerint pozitív dolog, hogy van merítési lehetőség a keretben, van küzdelem a játékosok között a kezdőbe kerülésért.

A spox.com összefoglaló cikket készített a Stuttgart lehetséges összeállításáról a következő szezonra. A portál két lehetőséget vetett fel: egy 4–2–3–1-es hadrendet (Ulreich – Szakai, Tasci, Niedermeier, Rausch – Leitner, Gentner – Harnik, Maxim, Traoré – Ibisevic) és egy klasszikus 4–4–2-est (Ulreich – Szakai, Tasci, Niedermeier, Rausch – Maxim, Leitner, Gentner, Traoré – Ibisevic, Abdellaoue).

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21