Légiósok: Feczesin nem ment Ukrajnába, tárgyalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.09. 15:39
Amint arról már beszámoltunk, Feczesin Róbert pályára lépett az ukrán élvonalbeli FK Hoverla szerdai magyarországi edzőmeccsén a DVSC-Teva ellen (0–0), ám a csatár ezt követően nem tartott az ukránokkal, viszont még egyeztet az ungvári klubbal.

„Feczesin Róbert a szerdai mérkőzés után nem utazott el az FK Hoverlával. Az ukrán csapat szerette volna megnézni, milyen állapotban van a játékos, miután hosszabb ideje nem játszott meccset, ezért pályára lépett a Debrecen ellen, de ez nem próbajáték volt, ezért nem is tartott az ungvári együttessel, nem készül velük. Tárgyalásokat azonban folytattunk az ukrán klub vezetőivel, és még nem szakadt meg a kapcsolat, vagyis egyelőre ez a lehetőség sem zárható ki" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a legutóbb az Ascoliban szereplő, jelenleg szabadon igazolható csatár menedzsere, Filipovics Vladan.

„Ugyanakkor több olasz érdeklődő is van, és Ukrajnán, illetve Olaszországon kívül is vannak megkeresések, vagyis egyelőre még nem dőlt el, hogy Feczesin hol folytatja a pályafutását" – tette hozzá a játékosügynök.

Olaszországból sajtóhírek szerint a másodosztályú Padova is érdeklődik a 11-szeres magyar válogatott iránt, és a Serie B-ben újonc Latina Calciónál is szóba került a csatár szerződtetése.

Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
16 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46
Ezek is érdekelhetik