NS: Gera és az újabb lépcsőfok; Szalai Mainzban - szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.13. 23:39
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

• Hatvan perc az Arsenal ellen a tartalékcsapatban. Egyfajta újjászületés?
Inkább újabb lépcsőfok, az igazi azért az lesz, amikor ismét az első csapatban játszom tétmeccset – mondta a súlyos térdsérüléséből felépülő Gera Zoltán, aki csütörtökön az Arsenal elleni U21-es bajnokin hatvan percet játszhatott. – Remélem, másfél hét múlva az Arsenal elleni Ligakupa-találkozón megadatik.
Némi boldogsághormon azért csak fölszabadult.
Nagyon vártam már a visszatérést, nagyon jó volt a pályán lenni, jól is éreztem magam, de a legutóbbi visszatérésemnél nagyobb izgalom fogott el. Talán azért is, mert az akkori három-négy hetes tréningezéssel szemben ezúttal nyolc-kilenc hétnyi közös munka után játszottam ismét, nem akartunk semmit elkapkodni, mert ilyenkor az a legfontosabb, hogy kellő önbizalommal tedd a dolgod a pályán annak biztos tudatában, hogy tökéletesen rendben van a lábad.
Nem is uralkodott el önön a félsz?
Egyáltalán nem. Élveztem a futballt.

Gera Zoltán hosszú sérülése után visszatért a pályára, és interjút adott lapunknak – ebből olvashatták most az első három kérdés/felvetés-választ. De vajon pályára léphet-e majd a hollandok ellen? Egyáltalán mit gondol az esélyekről? Látta-e a bukaresti meccset? És számít-e rá Egervári Sándor szövetségi kapitány?

• Menetel a Paks – bajban a Kaposvár

• Szalai Mainzban

• BL – FTC vagy Érd?

• Alba Volán: dupla hazai rajt

•
Exklúzív: Szergej Szirotkin, az orosz pilóta interjút adott lapunknak!

  • Két Lőrincz, két birkózó vb-esély

Legfrissebb hírek

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:31

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2026.09.03. 00:11

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50