Anglia: Ezt gyorsan el kell felejteni - Bogdán Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.17. 08:47
Bogdán Ádám és csapata, a Bolton Wanderers csalódást keltő hazai vereségen van túl az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship), de mint a magyar kapus elmondta, csak az eredmény lehangoló, a hétvégén mutatott játék nem feltétlenül.

„Csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk folytatni a veretlenségi sorozatunkat – utalt Bogdán Ádám az ötös veretlenségi széria elvesztésére a 2–0-ra elveszített meccs után. – A Brighton nagyon szervezett csapat, veszélyesen kontrázik, azaz nem könnyítette meg a dolgunkat."

A magyar kapus hozzátette: csapata tulajdonképpen nem játszott rosszul, megvoltak a helyzetei, de azokat sajnos nem sikerült értékesíteni – közben meg az ellenfél kritikus pillanatokban szerzett két gólt.

„Ez ama bizonyos napok egyike, amiket gyorsan el kell felejteni, és arra kell összpontosítani, hogy a következő meccsen visszazökkenjünk az eddigi kerékvágásba" – mondta Bogdán.

A Bolton a Championship 17. helyén áll 40 ponttal, következő ellenfele a 29 pontjával a 21. pozícióban veszteglő Yeovil Town lesz szombaton, idegenben.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34

Alaposan megváltozik a Loki játékstílusa; megerősítették, hogy Bárány Donát távozni készül

Labdarúgó NB I
2026.07.14. 13:43

Bogdán Ádám a DVSC új edzőjéről: Az akadémia működését is rendszerben szemléli

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 15:32

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:59

Németh Krisztián veszi át Bogdán Ádám helyét az MLSZ-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 14:30

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47