Légiósok: menedzsere miatt nem lett Varga a Romáé?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 11:07
Holland sajtóértesülés szerint nemcsak a Heerenveen, hanem az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Roma is szerette volna soraiban tudni Varga Szabolcsot, aki január elején négy és fél éves szerződést kötött a holland egyesülettel. A beszámolók szerint a 19 esztendős magyar támadó Olaszországba igazolását a menedzsere akadályozta meg, de konkrétumok ezzel kapcsolatban nem láttak napvilágot.

„Először csalódott voltam, de most már úgy gondolom, hogy megfelelő döntést hoztam” – mondta a feanonline.nl internetes portálnak Varga, aki magabiztosnak érzi magát, és reméli, hogy hamarosan bemutatkozhat a nemzeti csapatban.

A korábbi MTK-játékos elárulta, nemcsak a magyar korosztályos válogatottat erősítő Otigba Kenneth fogadta szívélyesen új állomáshelyén.

„Minden ember segítőkész és kedves hozzám. Azt tapasztalom, hogy a holland emberek sokkal nyitottabbak, mint a magyarok” – tette hozzá az egyelőre a Heerenveen második csapatában számításba vett szélső.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik